Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A barátság pszichológiája

A barátság pszichológiája - Lepp, Ignace - Régikönyvek
A barátság pszichológiája - Régikönyvek A barátság pszichológiája - Régikönyvek
(0 vélemény)

Kevés ​téma akad, amely oly sok költőt, írót és filozófust gondolkodtatott el, mint éppen a barátság. Már Homérosz szól róla az Odüsszeiában, az ókori görög-római világ sok más híres szerzője pedig egész művet szentelt a témának. Az ókori és középkori keresztény szerzők elemezték, az újkorban Montaigne, Shakespeare és számtalan más szerző magasztalta a barátságot, másfelől viszont Nietzsche, Schopenhauer és követőik kétségbe vonták még a lehetőségét is. Egyesek számára a barátság csupán mély szellemi kapcsolatot jelent, a keresztény szerzők többsége pedig az Istennel való egység kifejezését sejteti meg benne. Manapság néha ismerőseinket is így szólítjuk meg: „Drága barátom!” Nem csoda tehát, ha maga a szó lassan elveszíti konkrét értelmét. A szerző ezt a létezés szempontjából oly fontos témát elsősorban nem a pszichoanalitikus és pedagógus szemszögéből dolgozta fel, hanem inkább annak megtanítását, hogyan kell azt megélni a gyakorlatban. Mélységes meggyőződése, hogy a barátság a legfontosabb egzisztenciális értékek egyike, és mérhetetlenül szebbé és hasznosabbá teheti az ember életét.

Sorozatcím:
Dimenziók
Fordítók:
Pálics Márta
Borító tervezők:
Dér Lehel
Kiadó:
Agapé
Kiadás éve:
1999
Kiadás helye:
Szeged
Nyomda:
Agapé nyomdája
ISBN:
963458182X
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
135 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 11.00cm, Magasság: 18.00cm
Súly:
0.15kg
Kategória:
Előszó 5
A modern ember magányossága
és gyökértelensége 9
A barátság kialakulása 22
Arról, ami nem barátság 40
A barátság és a szerelem 48
„Magánbarátságok" 60
A férfiak közötti barátság 67
A nők közötti barátság 72
Férfi és nő barátsága 81
A házastársak barátsága 88
A szülők és gyermekek közötti barátság 95
Tanító és tanítvány barátsága 101
Baráti közösségek 111
A barátság megszépíti az életet 120
Mulandó minden, ami emberi 130

Lepp, Ignace

Lepp, Ignace  további könyvei

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...