Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A félelem útvesztője

A félelem útvesztője - Berthelius, Jenny - Régikönyvek
(0 vélemény)

A kaszás ember lassan lépkedett a lápon át a kis erdő felé. Most erősebben esett az eső, a férfi fejére húzta a csuklyáját. Arca a szürkületben fehéren világított alóla. A kaszát a vállán vitte. Nehéz léptekkel, lassan haladt, nem sietett. Akkor is kellő időben fog megérkezni. Egy autó lámpájának felvillanó fényében hirtelen élesen látszott, de aztán eltűnt a fák között. Árnyéka követte, az árnyék is kaszát vitt – egy kasza árnyékát. Nem sietett. Kellő időben fog megérkezni. Mintha egy középkori festményből lépett volna ki, sápadt arcával, csuklya takarta szemével, kaszával a vállán, nehéz léptekkel haladt a harmattól nedves füvön. Mire a fényszóró fénye eltűnt, már őt is alig lehetett látni. Amikor az erdő széléhez ért, egy másodpercig úgy tűnt, mintha gondolkozna, aztán besurrant a sötétbe a fák közé. A lápból fehér köd szállt fel, és lebegve megállt fölötte, mint egy fátyol. A kaszás ember már nem látszott sehol.

Sorozatcím:
Albatrosz Könyvek
Fordítók:
Fodor Zsuzsa
Kiadó:
Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve:
1984
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Szikra Lapnyomda
ISBN:
9631401782
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
240 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 11.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.20kg
Kategória:

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...