A magyar Biedermeier

A tudós író 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1950-ig nyilvános rendes egyetemi tanár volt. Mivel a tudományról, az igazmondásról és a művészi színvonalú írnitudásról nem tudott leszokni, innen is, onnan is elcsapták. A magyar biedermeier című művét hasonló sors érte, mint íróját: könyvtárakból kiselejtezték, mindmáig egyetlen kiadásából alig maradt hozzáférhető példány. A biedermeier a 19. század elején-közepén Bécsben és Budapesten meghonosodott, minden túlzótól, eredetitől, meghökkentőtől tartózkodó stílus a festészetben, irodalomban, iparművészetben – és életforma, amely belenyugvásba késztet abba, ami van, a tiltakozásnál többre tartja a kényelmet. Zolnai szerint a korszakban a létezés egészét meghatározó magatartás; a tételt – mint az Irodalmi Lexikon tudtul adja – a marxizmus elvetette. Zolnai felfogásából is következően teljes képet ad: a házról, a lakásbelsőről a vitrintől a pipatóriumig, a divattól, a hajviselettől az irodalomig,a családi élettől, a neveléstől, a „filozófiáig”, amely a legpontosabban Vörösmarty zseniális és sátáni gyötrelmeinek az emberiség helyzetéről, az emberi állapotról itt-ott már gügye ellentéteként határozható meg. Ebből a nézőpontból fest teljes képet a magyar történelemről és életről 1810 és 1850 között Zolnai; s innen nézvést minden kicsit más, mint a történelemkönyvekben és irodalomtörténetekben: kisszerűbb, szegényesebb, közönségesebb, a való is, hát még égi helyett csak festett, versbe szedett mása. Zolnai könyvét, ezt a kivételes olvasmányélményt nyújtó, mindent másként megvilágító, egyszerre bölcsen és derűvel tanító, igencsak időszerű mesterművet illett végre újra felfedezni, változtatás nélkül, teljességében, hiszen teljes maga is, ami igencsak ritkán mondható el művelődéstörténeti „regényről”.

Mutass kevesebbet