Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A második ének

A második ének - Babits Mihály - Régikönyvek
A második ének - Régikönyvek A második ének - Régikönyvek
(0 vélemény)

Babits Mihály. A második ének. Budapest, 1942. Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. (Hungária Nyomda Rt.). 103, [1] p. A könyv 2000 sorszámozott példányban jelent meg. A címlaprajz Bernáth Aurél műve. Félvászon. / Ez a négy felvonásos mesedráma 1911-ben készült, de Babits Mihály csak a harmadik felvonást tartotta méltónak arra, hogy nyilvánosság elé bocsássa; ez a harmadik felvonás Vihar címen 1911. október 1-én jelent meg a Nyugat-ban, később pedig, 1928-ban ismét kiadta az Összes Versek között. A Nyugatban kiadott harmadik felvonás elé a következő bevezető sorokat írta: "Ez a költemény harmadik felvonása egy készülő mesedrámának, amellyel talán valamelyik színházunk is kísérletet tehet. A mese, mely egészen sablónos, egy balatoni mondán és a jó Garay ismert versén alapul a kecskekörmökről és a tihanyi ekhóról. Az első felvonásban a dalos pásztor "aranyszőrű kecskéket őriz Tihany fokán", míg a király meghallja bűvös énekét és elhívja őt a beteg királylányhoz, hogy dalával felvidítsa. Ez ama véletlenség, mely minden dalos életében egyszer előfordul. A második felvonás azt adja elő, hogyan gyógyítja meg a pásztor dalával a beteg királylányt. Hősiesen, mert sikertelenség esetén a halál vár rá, mint minden dalosra. A harmadik felvonásban a pásztor már ifjú király és a királylány férje. Így látjuk őt viszont."

Borító tervezők:
Bernáth Aurél
Kiadó:
Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T.
Kiadás éve:
1942
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Hungária Nyomda Rt.
Kötés típusa:
félvászon
Terjedelem:
103 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 18.00cm, Magasság: 24.00cm
Súly:
0.45kg
Kategória:

Babits Mihály

1883 - 1941
Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Babits Mihály  további könyvei

akár 10%
Hűségpont:
 
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 200 Ft
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 500 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...