Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A régi Róma

A régi Róma - Ürögdi György - Régikönyvek
(1 vélemény)

„A ​régmúlt időkbe vezetjük vissza az olvasót, az ókorba és annak legnagyobb városába, Rómába. De nem csupán ennek az antik nagyvárosnak épületeiről, terveiről, utcáiról, tehát nemcsak Róma köveiről szeretnénk beszélni, hanem a város lakóiról, az utcákon sétáló, a köztereken politizáló, a műhelyekben dolgozó rómaiakról, az eleven életről, a hétköznapok valóságáról”- mondja könyve bevezetésében a szerző. Hogy célját elérje, megkísérelte az élet százféle megnyilvánulását rendszerbe foglalni és a tárgyhoz képest könnyed formában, anekdotákkal fűszerezve elmondani. Bevezetőül a régi Róma történetét vázolja fel nagy vonásokban, majd leírja a várost, mintegy szemléltetve azt a keretet, amelyben a régi rómaiak éltek. Bemutatja Róma lakosságának társadalmi képét, a városi közigazgatást, megismerjük – többek közt – a rómaiak lakásgondjait, közellátási problémáit, a főbb kereső foglalkozásokat, szórakozásokat, sző esik azonban a mai olvasót annyira érdeklő műszaki létesítményekről, mint az utakról, vízvezetékekről és csatornákról is. Akik megszerették a latin irodalom nagyjainak felejthetetlen alkotásait, e könyv segítségével könnyen tájékozódhatnak a klasszikus művek olvasása alkalmával elkerülhetetlenül felvetődő kérdésekben.

Kiadó:
Gondolat
Kiadás éve:
1963
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Athenaeum Nyomda
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
276
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 17.50cm, Magasság: 24.00cm
Kategória:

Ürögdi György

1904 - 1987
Ürögdi György (Moskovits György, Nagyvárad, 1904. július 8. – Budapest, 1987. január 14.) történész, a történelemtudomány kandidátusa (1966).

Ürögdi György  további könyvei

akár 30%
Hűségpont:
 
akár 10%
Hűségpont:
 
20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1975
Antikvár könyv
800 Ft 640 Ft
akár 20%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • (1967Gondolat Kiadó) 2020.08.29. 8:01

    Nagyon szép kis könyv. Nekem elnyerte a tetszésemet, a borítása sérült volt, de ennyi belefért.