Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A világdráma utolsó felvonása Az apokalipszis megrázó jelenetei

A világdráma utolsó felvonása - Gyarmati Béla - Régikönyvek
(0 vélemény)

Amilyen fenséges kezdete a Bibliának a teremtéstörténet, éppen olyan nagyszerű befejezése a Mennyei Jelenések Könyve, görög nyelven: Apokalipszis (kinyilatkoztatás). Főleg jelképekbe burkoltan, igyekszik a jelen szenvedéseiben élő embert a boldog jövővel, az új világgal, az Isten országának és a reá épített erkölcsi világrendnek végső győzelmével vigasztalni. Mindezt olyan eleven erővel teszi, hogy szinte az egész könyvet képsorozatban lehetne megörökíteni. Ez a könyv, titokszerűségével és történelmi jövendöléseivel minden időben erősen izgatta az emberek képzeletét; ezért nem egyszer használták fel - sajnos - téves politikai ábrándok szövögetéséhez is. Elemi csapások, történelmi katasztrófák idején mindig akadtak emberek, akik a jövendölések teljesedését egy-egy időszerű eseménybe próbálták belemagyarázni; akik Nérótól kezdve, a római császárokon át egészen Hitlerig, egyik vagy másik kortárs nevét állították be a megjövendölt Antikrisztus megszemélyesítője gyanánt. Ezek a belemagyarázások természetesen súlyos tévedések, melyek a tartalmi összefüggésükből kiragadott szövegek alapján keletkeztek.

Kiadó:
Élet és Egészség Könyvkiadó Váll.
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Gyarmati és Bősz Nyomda
Kötés típusa:
papír
Terjedelem:
255 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.50cm, Magasság: 21.50cm
Súly:
0.28kg
Kategória:
Előszó 5
Jelenések könyvének 1-3. fejezetei
A megjövendölt egyháztörténelem
Isteni parancs a Jelenések könyvének megírására 13
A kereszténység prófétikus történelme az apostoli korszaktól napjainkig 19
Efézus: az apostoli korszak 20
Smirna: a mártíromság korszaka 22
Pergámum: az államegyház korszaka 30
Thiatira: az egyházi állam korszaka 37
Sárdis: a reformáció korszaka 43
Filadelfia: a szabad egyházak korszaka 46
Laodicea: az ítélet korszaka 50
Jelenések könyvének 4-7. fejezetei
A világ sorsát tartalmazó hétpecsétes könyv
A Világkormányzó trónterme 57
A teremtett világ dicsőíti Istent 60
Feltárul Isten tervének hét pecséttel lezárt titka 63
A Bárány jogcíme a titkok feltárására 63
Az apokalipszis négy lovasa 67
Az inkvizíció borzalmai 71
Isten igazolja a mártírokat 72
A vég előjelei a természet világában 75
Nagy természeti katasztrófák a közeljövőben 78
Napjainkban végbemenő elpecsételési mű 81
A testi és a lelki Izráel 83
A nagy aratás bő termése 85
Jelenések könyvének 8-11. fejezetei
A történelem sorscsapásaiban jelentkező istenítéletek
Istenítéletek a Nyugat- és Keletrómai birodalom felett 89
Gótok, vandáok, hunok és herulok elözönlik a Birodalmat 92
A mohamedán arabok hódításai 96
Törökország szerepe 100
Előre megjövendölt csalódás 105
A Biblia sorsa a földön 113
Az ó- és újtestámentomi Szentírás szerepe a francia forradalomban 116
Előzetes bejelenetés: Jézus átveszi a hatalmat 121
A végidők a háborúk jegyében állnak 121
Az ítélet zsinórmértéke 122
Jelenések könyvének 12-14. fejezetei
A krisztusi és antikrisztusi világ harca
A "jó" és "gonosz" elvének küzdelme az emberiség történelmében 125
Isten ószövetségi népe várja a Messiás megszületését 125
A pogány Róma, mint Sátán eszköze, várakozik a Megváltó születésére 128
Sátánnak Krisztus elleni haragja Isten népének üldözésében jut kifejezésre 130
Északamerika menedéket nyújt az üldözötteknek 133
A harc tovább folyik napjainkban is 137
A pápaság és Amerika a jövendölésben 138
Az antikrisztusi hatalom ismertetőjelei 141
Az Amerikai Egyesült Államok szerepe 142
Amerika, mint a pápaság befolyásának előmozdítója 150
A spiritmus szerepe 156
A protestáns egyházak egyesülése 157
Az "oszthatatlan világ" gondolata a jövendölésben 160
A 666-os szám értelme 163
Utolsó intelem az istentelen világnak 165
A hármas angyali üzenet: evangélium 169
Vizsgáló ítélet a mennyben 170
Komoly felhívás a teremtő Isten imádására 174
Az egyházak bukásának bejelentése 178
A legünnepélyesebb figyelmeztetés 178
Jelenések könyvének 15-19. fejezetei
A világdráma utolsó jelenetei
Az istentelenné vált világra zúduló utolsó sorscsapások 187
Az istenellenes hatalmak felett győzedelmeskedők diadaléneke 188
A kegyelmi idők vége 190
Az első öt csapás egymásután gyorsan sújtja az emberiséget 192
Az utolsó nagy háború: a népfajok harca 194
Armageddon: "az öt világrész stratégiai gyujtópontja" 198
Atomháború 200
A mindenható Isten egy napja 201
A megsemmisítő földrengés és jégeső 202
A világpusztulás elkerülhetetlen 205
A bukott egyházak sorsa beteljesedik 207
A "parázna" kárhoztatása 208
Az "asszony" titka 213
Lelki részegség 216
Isten felszólítja népét, hogy hagyja el Babilont 222
Itélet Babilon felett 224
Krisztus dicsőséges visszatérése 226
Jelenések könyvének 20-22. fejezetei
A túlvilág
A föld ezer évig pusztaság 231
Sátán megkötözése 232
Ítélettétel a mennyben 236
Sátán eloldozása 238
Sátán és követői megsemmisülnek 241
A tökéletes világ 243
Tárgymutató 251

Gyarmati Béla

Gyarmati Béla  további könyvei

40%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1999
Antikvár könyv
1 000 Ft 600 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
3 500 Ft 2 800 Ft
20%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...