Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Abigél

Abigél - Szabó Magda - Régikönyvek
Abigél - Régikönyvek Abigél - Régikönyvek
(6 vélemény)

Ginát, az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít. De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.

Sorozatcím:
Szabó Magda művei
Kiadó:
Magvető - Szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve:
1978
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
ISBN:
9632706153
Kötés típusa:
egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem:
418 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.50cm, Magasság: 18.50cm
Súly:
0.35kg
Kategória:
GINA INTÉZETBE KERÜL 5
MATULA PÜSPÖK ISKOLÁJA 16
Al ELSŐ ISMERŐSÖK 30
ABIGÉL. LEGENDÁJA 45
TERRÁRIUM ÉS ÁRULÁS 56
KIKÖZÖSÍTVE 74
GINA SZÖKNI KÉSZÜL 90
HORN MICINÉL. A SZÖKÉS to3
KUDARC. A TÁBORNOK 128
HAJDA ÚR CUKRÁSZDÁJÁBAN 144
A SZOBOR MEGSZÓLAL 157
LÉGIRIADÓ 173
KIRÁNDULÁS 188
GROTESZK PORTRÉ 210
KŐNIGNÉL. ABIGÉL ÚJRA MEGSZÓLAL 226
AZ. ÖSSZETÖRT AKVÁRIUM.
BÚCSÚ A TÁBORNOKTÓL 239
MIKLÓS-NAPI ISTENTISZTELET 253
OKMÁNYOK 270
KARÁCSONY 293
ÉJFÉLI RANDEVÚ 317
AZ ÁRKODI ELLENÁLLÓ 335
KUNCZ FERI A MATULÁBAN 3í7
GEDEON NAPJA 370
ABIGÉL 396

Szabó Magda

1917 - 2007
Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Szabó Magda  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 600 Ft 2 080 Ft
20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1976
Antikvár könyv
2 200 Ft 1 760 Ft
akár 40%
Hűségpont:
 
akár 60%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • (1997Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó) 2021. 05. 23. 18:00

    Az egyik kedvenc könyvem. Igazi klasszikus. A kor, a helyszín rögtön magával ragadja az embert, a karakterek nagyon szerethetőek. Fordulatos, nem lehet letenni.

  • 2019. 09. 14. 12:45

    Szabó Magda művei mindig érthetőek és olvashatóak.Ez a könyve is a kedvenceim közé tartozik.

  • 2019. 05. 27. 9:47

    Az egyetlen jó ifjúsági regénye az Írónőnek, sőt, egyik remekműve.

  • 2017. 11. 08. 22:17

    A kedvenc könyvem! Szabó Magda egyik legkiemelkedőbb története, ifjúsági regény, de mély érzelmek átadásával.

  • (1987Móra Könyvkiadó) 2017. 03. 13. 11:11

    Ginával, Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit - méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé.
    Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból?

  • (2009Móra Könyvkiadó) 2015. 11. 23. 8:12

    Az egyik kedvenc könyvem :) Nagyon izgalmas,fordulatos.