Afrika

Az Afrika c. könyvünkkel egy több kötetes, kontinenseket, illetve országokat ismertető sorozatot indítunk útnak. A sorozat létrehozásával az a célunk, hogy a már rég megjelent hasonló jellegű munkákkal szemben szemléletében és adataiban friss földrajzi ismereteket nyújtsunk az olvasóknak. (Figyelembe vesszük az ismeretek szakszerű, módszeres feldolgozásakor, hogy az egyes kötetek kellemes olvasmányt is nyújtsanak.) Igyekszünk nagy gondot fordítani a kötetek illusztrációs anyagának összeállítására, műszaki kivitelére. Sok rajzzal, térképpel, színes felvételekkel gazdagítjuk a témákat. A kötet Afrika felfedezésével kezdődik, majd bemutatja a kontinens természeti képét, ismerteti annak kialakulását. A szerző tolla nyomán az olvasó előtt szinte megelevenednek a változatos afrikai tájak – a sivatagoktól a buja őserdőkig –, felvonul gazdag növény- és állatviláguk. A lakossággal, a gyarmatosítással és a kontinens gazdasági életével foglalkozó sok hasznos és érdekes, korszerű anyagot dolgozott fel a szerző. A könyv második feléből Afrika tájegységeivel ismerkedhetünk meg: az egyes országok társadalmi, gazdasági struktúrájával; a szerző ismerteti, hogy milyen eredménnyel járt eddig az afrikai népek függetlenségi harca. A kötetben mindenki megtalálja a maga olvasnivalóját: a földrajztanártól – az újságolvasóig, aki a lapok sokszor felszínes közlésein túl alaposabban meg szeretne ismerkedni az afrikai valósággal. A gazdag illusztrációs anyag igyekszik még elevenebbé tenni az olvasás nyomán kialakult képet.
- Kiadó:
- Gondolat
- Kiadás éve:
- 1965
- Kiadás helye:
- Budapest
- Kiadás:
- Második kiadás
- Nyomda:
- Kossuth Nyomda
- Nyomtatott példányszám:
- 7.200 darab
- Kötés típusa:
- egészvászon kiadói borítóban
- Terjedelem:
- 321 oldal
- Nyelv:
- magyar
- Méret:
- Szélesség: 18.00cm, Magasság: 25.00cm
- Súly:
- 0.70kg
- Kategória:
7
8
A portugálok felfedező útjai ... 12
A kontinens belsejének megismerése ...
A Niger Isrendszerének megismerése ... .5
A Nilus mentének megismesése
Közép- és Dél-Afrika felfedezése x8
David Livingstene ( r3-187;)
Henry Marton Stanley (dal -t9.4) ••• 18
27
:8
- z8
Magyar László (as8,864) 59
Teleki Sámuel (1845—r906)... 55
LL'AFRIKA HELYE A FÖLDGÖMBÖN 37
4.
IV. AFRIKA A LEGFORROBB KONTINENS ... 48
56
59
Afrika a Föld éghajlati rendszerében ... 64
64
Egyenlitői éghajlat (kétszakaszos esőzona) 65
Szavanna éghajlat (egyszakaszos esőzőna) 66
67
67
6.8
69
7.
75
79
81
8z
Afrika vízerőkészlete 8}
86.
VI. NÖVÉNYZET, ÁLLATVILÁG ...
A meóhaltán területek .1;öv6ly- ét; állatvilága ... •..
110
110
116
Nyelv, kultúra és egyéb érdekességek 112
ta6
IX. A GYARMATOSITÁS ES A GYARMATI RENDSZER FEL-
X. AFRIKA TÁJAI ÉS ORSZÁGAI
14.
Feleelne .44
Eghajlata t47
Növényzete és állatvilága 150
Tunézia 151
I I
Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság
Spanyol gyarmatok az Adass-vidéken 166
Gui 166
166
A világ legnagyobb sivatagja
Egymült Arab Körtársaság (Egyiptom) ...
A múlt és a biztató jelen ...
A történelem után egy kis földrajz
A víz, az életet adó víz...
Mezőgazdaság
Közlekedés • 190
- Szudán
Nyugat- és Közép-Szudán államai
Felső-Volta Köztársassig ...
...
Gyarmatok Szudánban
...
...
...
...
...
...
...
.••
•••
....
•••
...
•••
•••
•••
•••
•••
•••
...
..•
...
•••
•••
•••
•••
•••
•••
...
...
...
..•
•••
•••
•••
•••
•••
•.•
.. .
...
...
•••
•• •
•••
•••
•"
l97
100
"
1 o77
zoe
zog
109-
-210
zso•
211
211
•••
•••
211
•••
•••
21f
•••
•••
117
Libésso
•••
•••
217
Elefantmontpart Köztáncság
•••
•••
CSata
•••
•••
110
Togo Kőooáosooág
•••
•
••
213
Dalsomey Körtársaság
•••
•••
•••
•••
•••
•••
•••
•••
z.z4
Nigéria
••.
•••
•••
.••
•••
004
Kamerun Szövetségi Köztársaság
•••
•••
•••
•••
•••
230
Közép-afrikai Köztársaság
•••
•••
•••
25.
•••
•••
•••
•••
231
Kongói Kőosórosaág
•
• •
• • •
•••
•
••
.35
Gyonootok
•••
•••
•••
•••
•••
.54
•••
••.
•••
•••
•••
.34
San Tomé és Prindpe
•••
•••
•••
•••
•••
054-
•••
•••
•••
•••
•••
.35
Rio Moni
•••
•••
•••
•••
•••
.55
Abeszomali vagy Eszakkelet-Aftika •••
•••
•••
•••
.55
Eoiópio
•••
•••
•••
•••
•••
.35
.."••
••.
•••
•••
.43
•••
•••
•••
•••
.45 .
245
245
Tanganyika és Zandbar Egyesült Köztársaság (Tanzania) .55
.55
.57
as8
zr8
259
064
272
.74
074
:86
a86
286
287
Az apartheid, a faji megkülönböztetés politikája287
Az arany országa ... 291
A sokszínű mezőgazdaság 295
Délnyugat-Afrika ••• 298
Brit védnökség Dél-Afrikában 299
Mocambique 299
Madagaszkár és a szigetvilág 300
Malgas Köztársaság 300
Szigetcsoportok Madagaszkár közelében... 303
Szigetek az Atlanti-óceánban 304
Irodalom 307
Név- és tárgymutató 309
Az Ön ajánlója
Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...