Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Aletta bárkája

Aletta bárkája - Szávai Géza - Régikönyvek
(0 vélemény)

Kereskedők és hittérítők hajóján érkezik édesanyjával az 1630-as évek elején a forrongó Japánba a holland gyereklány, Alette Huebler. Kyushu szigete ekkor az európai vallásháborúk egyik "kihelyezett hadszíntere". A tét: ki fogja keresztény hitre téríteni a japánokat - a katolikus Rómát képviselő portugálok és spanyolok, vagy a hitet reformáló hollandok? Japán úgy próbálja védeni magát, hogy kiirtja a keresztényeket, teljesen lezárja határait, és két évszázadra elszigeteli magát a külvilágtól. A véres keresztényirtások idején érik nővé a megalázott Aletta, akinek néhány évig még meghagyják az életét. Két - japán! - gyereke (és a gyerekek feltételezett gyerekei) után több nemzedéken át nyomozó a történetükkel szembesülő japánok tudatában végig dereng nem csupán saját történelmük, hanem Aletta és Kodzsima Miki életének ellentmondásokkal terhelt értelme is. Szávai Géza regénye az egymás mellé, közös térbe, szerelembe, apaságba, anyaságba, eltérő hitekbe-ösztönökbe zárt emberek egymásra tárulkozásának - és kényszeres védekezésüknek - leheletfinom rajzával a lélek és a sors különös tájai felé sodor. Az olvasó pedig döbbenten tapasztalja: milyen ismerős a titkolt félelmeknek, tétova reményeknek ez a kegyetlen, könyörtelen világa.

Borító tervezők:
Dali Endre
Kiadó:
Pont Kiadó
Kiadás éve:
2006
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Danár Nyomda, Budapest
ISBN:
9637265406
Kötés típusa:
fűzött kemény papír
Terjedelem:
285 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 13.00cm, Magasság: 21.00cm
Súly:
0.40kg
Kategória:

Szávai Géza

1950 -
Szávai Géza (Küsmöd, 1950. december 4. –) Déry Tibor-díjas (2001) magyar író, műfordító, esszéíró.

Szávai Géza  további könyvei

Hűségpont:
 
Antikvár könyv
3 000 Ft
50%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 000 Ft 500 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...