Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Az elhagyatott templom titka

Az elhagyatott templom titka - Robert van Gulik - Régikönyvek
(0 vélemény)

A fiatal főhőst, aki hivatalnokként dolgozik a császári fővárosban a Tang-dinasztia idején, kinevezik járásfőnöknek egy Koreával határos, hírhedt körzetbe, Peng-laiba. Di bíró örül a kinevezésének, mert vágyik arra, hogy kiváló elméleti tudását a gyakorlatban is kipróbálhassa. Valódi bűnügyeket szeretne végre megoldani. Ez a kívánsága hamarosan teljesül. Elődjét rejtélyes módon megölték, hogy ki és hogyan, azt Di bírónak kellene kiderítenie, amit megnehezít, hogy az előzetes nyomozással kapcsolatos iratok furcsa módon egyáltalán nem találhatók meg a központi irattárban. Ráadásul az a rangidős tisztviselő is eltűnik, aki a meggyilkolt járásfőnököt helyettesítené átmenetileg, sőt, még egy helybeli fiatal lánynak is nyoma vész. Egy koreai kurva titkos üzenetet hoz a bírónak, és a nyomozás során gyanús körülmények között elhunyt szerzetes holttestére bukkannak. Van-e valami összefüggés a különböző események között? Sikerül-e Di bírónak megoldania a titokzatos eseteket, és képes lesz-e kézre keríteni az agyafúrt és mindenre elszánt bűnözőket?

Kiadó:
Sorozat Könyvek
Kiadás éve:
2011
ISBN:
9789638942159
Terjedelem:
313 oldal
Kategória:

Robert van Gulik

1910 - 1967
Robert Hans van Gulik (hagyományos kínai: 髙羅佩; pinjin: Gāo Luópèi; magyar népszerű átírásban: Kao Lo-pej; Zutphen, 1910. augusztus 9. – Hága, 1967. szeptember 24.) kiválóan képzett holland orientalista, diplomata, zenész és népszerű író volt. A legismertebbek a Ti (más változatban: Di vagy Dee) bíró nyomozásait bemutató detektívregényei, melyeknek főszereplőjét egy 18. századi kínai regényből kölcsönözte.

Robert van Gulik  további könyvei

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...