Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Az energia

Az energia - Wilson, Mitchell - Régikönyvek
(0 vélemény)

„A ​tudomány csodái” sorozat már ismert a magyar Olvasó előtt, aki „Az idő”, „Az anyag” és „A mérnök” után a sorozat 4. magyar nyelven megjelenő kötetét veszi kezébe. Az előbbiekhez hasonló, szemet gyönyörködtető képanyag és érdekes magyarázószöveg most nemcsak a tudomány, de az egész emberiség egyik legfontosabb fogalmához, az energiához kapcsolódik. Bármilyen folyamatról, jelenségről legyen szó, az mindig energiaátadással, az energia formáinak egymásba való átalakulásával kapcsolatos. A mai civilizáció kialakulásához vezető út mérföldköveit „energetikailag” is jellemezhetnénk. Naprendszerünk kialakulását egy – a világegyetemben gyakori – energiarobbanás tette lehetővé. Az élet létrejötte sajátos energiaátalakulások eredménye. A történelem előtti ember megismeri, majd „előállítja” a tüzet és ezzel megkezdődik az energiaforrások célszerű felhasználása. Sok tízezer évvel később a gőz megszelídítése az ipari forradalom egyik elindítója lett. Alig 100 év múlik el és megjelenik az elektromotor. innen már rohamléptékben halad a tudomány és a technika. Megalkotják a benzinmotort és a Diesel-motort. A motorok és az elektromos energia bevonul minden civilizált ember életébe. A szárazföldi, a vízi és a légi közlekedés csodálatos fejlődést ér el. Századunk második felében már országrésznyi területek energiaszükségletét fedezik a magenergiát hasznosító atomerőművek és közel van már a fúziós reakció megszelídítése is.

Sorozatcím:
Life - A tudomány csodái
Fordítók:
Fischer Herbert
Kiadó:
Műszaki Könyvkiadó
Kiadás éve:
1978
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Második kiadás
Nyomda:
Athenaeum
Nyomtatott példányszám:
20.000 darab
ISBN:
9631024768
Kötés típusa:
kemény papír
Terjedelem:
203 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 22.00cm, Magasság: 28.00cm
Kategória:
TARTALOM
Előszó a magyar kiadáshoz 6
A mindenség mozgatóereje 8
A hő nyomában 28
A forgó molekulák szédítő rohanása 50
Milyen a szivárvány vége? 70
A molekulakötések kémiai energiája 92
Az elektromosság: a drótban rejtőző segítő szellem 116
Albert Einstein, akinek neve egy korszakot jelképez 136
E = MC2 - A munkavégző anyag 166
Függelék 196
A jövő energiatartalékai 197
Az atomenergia történeti fejlődése 197
Irodalom 200
Ábrák és fényképek forráshelyei 201
Köszönetnyilvánítások 201
Név- és tárgymutató 202

Wilson, Mitchell

Wilson, Mitchell  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1991
Antikvár könyv
1 100 Ft 880 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...