Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Az ókereszténységtől a román korig

Az ókereszténységtől a román korig - Giulia Marrucchi ,  Riccardo Belcari - Régikönyvek
(0 vélemény)

Jelen kötet az ókeresztény művészettől a román korig terjedő, mintegy 1200 év művészetével foglalkozik. Először azt vizsgálja, miként bontakozott ki a katakombák mélyében a keresztények művészete, majd a bizánci kor legjelesebb V–VI. századi emlékeivel ismerkedhetünk meg, majd rövid kitérő következik a kopt – a keresztény vallású egyiptomi – művészetre. A következő fejezet a kora középkori udvari és kolostori művészetet tárgyalja, kitérve a longobárdok, a Merovingok és a vizigótok kultúrájára, az írországi kolostorokban kibontakozó tevékenységre (miniatúrák), az úgynevezett karoling reneszánsz időszakára, az Ottó-korra és az itáliai festészet kialakulására. Ezután szemléletes képet kaphatunk a román stílus európai elterjedéséről. Az utolsó fejezet a XI–XIII. századi itáliai festészet legfontosabb emlékeit tárja elénk.

Fordítók:
Todero Anna
Kiadó:
Corvina Kiadó
Kiadás éve:
2008
Kiadás helye:
Budapest
ISBN:
9789631357295
Kötés típusa:
fűzött egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
432 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 29.00cm, Magasság: 23.00cm
Kategória:
1. AZ ÓKERESZTÉNY ÉS A BIZÁNCI MŰVÉSZET 15
A pogány Rómától a keresztény Rómáig:
Szent Péter városának művészete 16
Műelemzés
A katakombákat díszítő képek 17
Krisztus ábrázolása 18
A Calixtus-katakombák 19
A Priscilla-katakombák 22
A Santa Maria Maggiore-bazilika épülete és mozaikjai 23
Ábrahám megvendégeli az angyalokat 26
A Santa Sabina-bazilika 30
A faajtó 32
A Santa Costanza-mauzóleum 34
Konstancia szarkofágja 38
Műelemzés
Június Bassus szarkofágja 40
Milánó mint főváros. A San Lorenzo-bazilika 44
Az V. századi művészet Ravennában 45
A Galla Placidia-mauzóleum 46
Az Ortodoxok keresztelőkápolnája 49
Az exarchátus fővárosa: Ravenna művészete a VI. században 53
Műelemzés
ATheodorik-mauzóleum 55
A Sant'Apollinare Nuovo-templom 57
A mozaikművészet Theodorik és Justinianus kora között 58
A San Vitale-templom 62
Theodóra udvartartása 66
A szobrászati díszítés 70
A Sant'Apollinare in Classe-templom 72
Maximianus elefántcsont trónusa 74
Fókuszban
A ravennai szobrászat Justinianus idejében 78
A poreci Euphrasius-bazilika 79
Konstantinápoly és a császári épületek:
a Hagia Szophia-bazilika 81
Fókuszban
A kalaat-szemáni Oszlopos Simeon-szentély 86
A kopt művészet 89
2. UDVARI ÉS KOLOSTORI MŰVÉSZET
A KORA KÖZÉPKORBAN 93
Műelemzés
A longobárdok 94
A cividalei longobárd kistemplom 96
Ratchis herceg oltára 98
Sisak homlokvédője Agilulf diadalának ábrázolásával 100
A Merovingok 102
A poitiers-i keresztelőkápolna 103
A jouarre-i kripta 105
Fókuszban
A világi ötvösművészet 107
Fókuszban
A szakrális ötvösművészet 107
A vizigótok Hispániában 110
A zamorai San Pedro de la Nave-templom 113
Az oviedói Santa Maria de Naranco-templom 114
Az írországi kolostorok 116
Az ír miniatúrák 119
Az írországi keresztek 121
Benedek-rendi kolostorok a kora középkorban 126
Műelemzés
A Sankt Gallen-i apátság alaprajza 128
A karoling reneszánsz 130
Az aacheni palotakápolna 132
Nagy Károly kisméretű lovas szobra 13 4
Karoling emlékek Európában: a lorschi apátság kapucsarnoka
és a müstairi Sankt Johann-templom 136
Műelemzés
Vuolvinius: Aranyoltár 138
Fókuszban
A zománcmunkák 144
A karoling fonatmintás szobrászat 146
Műelemzés
Tournus-i legyező 148
Fókuszban
Az elefántcsont faragványok 150
Miniatúrák Nagy Károly udvarából 152
Az Ottók birodalma és az ezredforduló művészete 154
A hildesheimi Sankt Michael-templom 159
Az oberzelli Sankt Georg-templom 162
Aspeyeridóm 164
Milánói elefántcsont faragványok az Ottók korában 166
A reichenaui apátság és az Ottók korának miniatúraművészete 168
A kora középkori itáliai festészet 170
A castelsepriói Santa Maria foris Portas-templom 173
A San Vincenzo al Volturno-kolostor freskói 176
Desiderio apát és a capuai Sant'Angelo in Formis-templom
falfestményei 178
A római San Clemente-templom freskói 182
3. CLUNY ÉS A ROMÁN STÍLUS EURÓPÁBAN
A nyugati világ új spirituális központja, a dunyi apátság
Fókuszban
A szerzetesség 189
A clunyi építészet hatása Európában 190
Fókuszban
A zarándoklat 194
A faragott díszítés reneszánsza az európai templomokban 196
A moissaci apátsági templom 197
Fókuszban
A halál utáni élet 200
Az autuni Saint-Lazare-székesegyház 202
Gislebertus mester alkotásai 203
Műelemzés
Gislebertus: Éva 208
A vézelay-i Sainte-Madeleine apátsági templom 210
A Saint-Gilles du Gard apátsági templom 217
Az arles-i Saint-Trophime apátsági templom 221
A silosi Santo Dominao-kolostor 224
A montalcinói Sant'Antimo apátsági templom 225
Műelemzés
Cobestanyi mester: Oszlopfő az oroszlánverembe vetett
Dániel ábrázolásával 228
A normann romanika 230
A bernay-i Notre-Dame apátsági templom 231
A jumíéges-i Notre-Dame apátsági templom 232
A caenl Saint-Étienne apátsági templom 234
A durhami katedrális 235
Fókuszban
A boyeux-l faliszőnyeg 238
A katalóniai román festészet 240
A leóni San Isidoro-templom királyi panteonja 242
A román festészet Marienbergben és az Alpokban 245
4. A ROMÁN STÍLUS ÉSZAK-ITÁLIÁBAN 249
A milánói Sant'Ambrogio-bazilika a VI. és a XI. század
között 250
A „lombardiai román stílus" elterjedése 254
Az aostai Sant'Orso káptalani templom 258
A sovanai San Pietro-székesegyház és a Magliano in Toscana-i
San Bruzio-templom 261
Két művész, egy templom: a modenai dóm 264
Műelemzés
Wiligelmus: Ádám és Éva teremtése és A bűnbeesés 268
A román stílus a Pó-síkságon 272
A parmai keresztelőkápolna és Benedetto Antelami szobrászi
tevékenysége 276
Műelemzés
Benedetto Antelami: Krisztus levétele a keresztről 280
Pietro di Alberico és a bolognai székesegyház szobrai 284
Fókuszban
Egy népszerű ikonográfiái téma: az oroszlánok és a sárkányok 286
A velencei San Marco: kelet és nyugat keveredése
a román formákban 290
A főkapu 294
Fókuszban
A hónapok ábrázolásai 298
Az itáliai városok a középkor középső századaiban 300
5. A ROMÁN STÍLUS KÖZÉP- ÉS DÉL-ITÁLIÁBAN 305
A klasszikus modellek továbbélése a közép-itáliai
művészetben 306
A firenzei keresztelőkápolna 308
A firenzei San Miniato al Monte-templom 311
Fókuszban
A római San Clemente-templom 312
A római márványfaragók művészete 313
A liturgikus berendezési tárgyak 316
A pisai dóm épületegyüttese 318
A szobrászati díszítés: Bonanno kapui és Guglíelmo szószéke 322
A toszkán szobrászat a XII. században: Guglielmo iskolája 328
A „pisai román stílus" hatása 332
Fókuszban
A pisai San Paolo a Ripa d'Arno-templom 333
Színek az építészetben: a kerámiatálak 334
A luccai San Martino-dóm 337
Fókuszban
A vadászat témája a középkori művészetben 338
A luccai San Frediano-templom keresztelőkútja 341
A pistoiai San Giovanni Fuorcivitas-templom 342
A Massa Marittima-i San Cerbone-székesegyház 343
A Massa Marittima-i San Cerbone-székesegyház oszlopfői 344
Műelemzés
A Massa Marittima-i San Cerbone-székesegyház architrávja 346
A saccargiai Santissima Trinitá-templom 348
Vallási építészet Dalmáciában: Zadar 349
Az ókori anyagok újbóli felhasználása a középkorban 350
Fókuszban
A gyakorlati célú felhasználás 351
A presztízsszempontú felhasználás 353
Az ideológiai célú felhasználás 354
Az ókor utánzása a középkorban: a pisai példák 355
A faszobrászat 360
A bari San Nicola-dóm és a román stílus Pugliában 362
Fókuszban
A manfredoniai San Leonardo di Siponto-templom 366
Bronzkapuk a középkori Pugliában 370
Fókuszban
A bronzkapuk készítése: módszerek, alkotók, megrendelők 374
A román stílus Campaniaban 376
A salernói San Matteo-székesegyház 379
A román stílus Szicíliában: arab és normann hatások 382
A palermói Martorana 334
A palermói palotakápolna 335
A cefalúi székesegyház 333
A festett mennyezet 390
A monrealei dóm 392
6. AZ ITÁLIAI FESTÉSZET A XI. ÉS A XIII. SZÁZAD KÖZÖTT 395
Fókuszban
A novalesai Szent Heldrad- és Szent Miklós-ciklus 396
Az otrantói székesegyház padlómozaikja 399
A bestiáriumok 402
A velencei San Marco-bazilika mozaikjai 404
Az anagni altemplom freskói 407
A festett keresztek 410
Műelemzés
Giunta Pisano: Keresztre feszített Krisztus 412
A firenzei keresztelőkápolna mozaikjai 416
Coppo di Marcovaldo Madonnái 420
A Madonna-ábrázolások ikonográfiája 422
IDŐRENDI TÁBLÁZAT 424
MŰVÉSZNÉVMUTATÓ 430

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...