Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!
Ingyenes átvétel országosan

Bobby és Jackie Egy szerelmi történet

Bobby és Jackie - Régikönyvek
(1 vélemény)

Kevés író ásta bele magát olyan mértékben a Kennedyk világába, mint C. David Heymann, aki kinyomozta az amerikai „uralkodócsalád” legkiemelkedőbb tagjainak magánéletét. Több mint két évtizeden át készített személyes interjúk, valamint korábban elérhetetlen titkosszolgálatiés FBI-jelentések és feljegyzések alapján rekonstruálni tudja a 20. század két híres személyisége között kialakult bonyolult viszonyt. Az embereket már régóta izgatta Jackie Kennedy és Bobby Kennedy között kialakult állítólagos szerelmi kapcsolat. Ebből a könyvből végre mindent megtudhatunk szenvedélyes és romantikus viszonyukról. Kapcsolatuk, amely a családot jól ismerők között nyílt titok volt évtizedeken át, JFK 1963-as meggyilkolása miatti közös bánatukból nőtt ki, és egészen addig tartott, amíg Bobby nem indult 1968-ban a Demokrata Párt elnökségéért. Az olvasók bepillantást nyerhetnek a Bobby és Jackie közötti szerelmi viszony hálószobatitkaiba. Jackie Fifth Avenue-n lévő lakásában lezajlott éjszakai intim együttlétektől kezdve a Palm Beach-i Kennedy-birtokon történt szenvedélyes ölelkezésig. Sokat megtudhatunk arról, hogyan alakultki köztük mély, bensőséges barátság a közösen átélt tragédiák nyomán úgy, hogy közben mindketten képesek voltak családjuk felé lojálisak maradni.

Fordítók:
Magyarics Tamás
Kiadó:
Gabo Kiadó
Kiadás éve:
2010
Nyomda:
Borsodi Nyomda Kft.
ISBN:
9789636894412
Kötés típusa:
kemény papírkötés, kiadói borítóban
Terjedelem:
275
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.50cm, Magasság: 23.50cm
Súly:
0.30kg
Kategória:

Heymann, C. D.

Heymann, C. D.  további könyvei

Az Ön véleménye

Vélemények a könyvről

  • 2017.04.23. 9:05

    Sok plusz információt ad a Kennedy családról.