Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Botticelli életműve

Botticelli életműve - Gabriele Mandel - Régikönyvek
Botticelli életműve - Régikönyvek Botticelli életműve - Régikönyvek
(0 vélemény)

Kiváltságos helyzetben van az ember, amikor olyan művészről írhat, akinek életművéről hosszú évszázadokon át érvek és vélemények egész sora született. Különös művészi megbecsülésről tanúskodik, ha ily nyíltan fogadnak be valakit, sőt mi több, e befogadás művelődéstörténeti korszakokon keresztül rétegződve épül föl. Nemcsak a művészi invenció gazdagságának, hanem a kultúrtörténeti párbeszéd folytonosságának is bizonyítéka e befogadás és rétegződés. A művész, legalábbis bizonyos értelemben, jó előre érzi, mit fognak majd a szemlélők látni munkájában, s írásaiban, műveibe olyan árnyalatokat is belevisz, melyek igazi jelentésüket csak hosszú várakozás után nyerik el. Mi tehát már egészen más szemmel tekintünk Botticellire, mint kortársai, valószínűleg másként értékeljük munkásságát, mint kora legnagyobbjai - például Leonardo -, amennyiben olykor tudatosan, de legtöbbnyire akaratlanul valamit hozzáteszünk értékítéletünkhöz, amit mi már a sok felhalmozódott tapasztalat alapján ismerünk e példás életműről. Természetesen sok önkény is van az effajta véleményalkotásban, de ez az önkény jogos: nélküle elvesztené értelmét a történetszemlélet, lehetetlenné válva a korábban születtek műveihez, munkájához való csatlakozás.

Sorozatcím:
A művészet klasszikusai
Fordítók:
Vásárhelyi Júlia
Borító tervezők:
Ginács László
Kiadó:
Corvina Kiadó
Kiadás éve:
1985
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kner Nyomda
ISBN:
9631321347
Kötés típusa:
kemény papírkötés
Terjedelem:
120 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 24.00cm, Magasság: 31.00cm
Súly:
0.90kg
Kategória:
CARLO Bo
Előszó

GABRIELE MANDEL
Botticelli művészete a kritika tükrében
Táblák jegyzéke
Dokumentáció
Főbb irodalom
Életrajzi adatok
Katalógus
Függelék
Botticelli nem festői művei
Mutatók
Tárgymutató
Címmutató
Helyrajzi mutató

Gabriele Mandel

Gabriele Mandel  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 2005
Antikvár könyv
1 200 Ft 960 Ft
20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1983
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 200 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 880 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 770 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...