Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Elrabolt Hungária

Elrabolt Hungária - Balázs D.Attila, Pataki Tamás - Régikönyvek
(0 vélemény)

Hogy ​az Elrabolt Hungária lenne a trianoni emlékév legfontosabb és legeredetibb kötete, ezt döntse el az utókor, de mindenek előtt az olvasó. Balázs D. Attila író, újságíró, valamint pályatársa és kollégája, Pataki Tamás egy olyan rendhagyó művet tett le az asztalra a nagy országcsonkítás óta eltelt száz esztendőt és annak veszteségeit számba véve, amilyen hasonló formában még sosem látott napvilágot. A trianoni gyász és egyben a kitörés, a jövőbe mutatás albuma ez, amelyben száz 1920 előtt kiadott „békebeli” magyar képeslap mutatja az utat. S jó kezekben vagyunk, mivel mindkét szerző kiválóan érzi e műalkotássá nemesedett kordokumentumok rezdüléseit. A felnagyított régi felvételekhez mindemellett olyan ismeretterjesztő szövegeket írtak, amelyek egytől egyig igazolják a fotográfiák bizonyító erejével, hogy Trianon hatása nem múlt el. A kegyetlen, méreggel írt diktátum velünk él a mindennapokban, határon innen és túl is, és ez ellen tenni kell. A magyarellenesség egykori és mai arca is felvillan az Elrabolt Hungáriában. Ismert és kevésbé köztudott történetek jelenítik meg, hogy a magyar szellem kiírtására mindent bevetettek a környező országok. S nem csak műemlékeinket, vagy szívünkhöz különösen közelálló millenniumi emlékszobrainkat, de polgári épületeinket, fürdőhelyeinket, sőt még a természeti képződményeket is megcélozták, a gúnyhatáron túlra került városaink arculatát pedig valójában manapság kezdték el csak igazán átformálni. A kötet a régi magyar életérzés közvetítője is egyben, azé a koré, amikor még látható rend, tisztaság, biztonságérzet, és gazdasági jólét uralkodott Kárpát-medence szerte. Mint a szerzők írják bevezetőjükben, a régi, retusálatlan képeslapok a magyar nagyság pillanatfelvételei, egy olyan korról tanúskodnak, amikor még volt olyan lélekre ható életérzés és világlátás, ami magyar erővé és eufóriává válhatott. Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke ajánlójában a dicső múlt tükörcserepeinek nevezi ezeket a csodás papírdarabokat, amelyek egyre inkább felértékelődő szerepét Prof. Dr. Kásler Miklós is kiemeli előszavában. Mint az Emberi Erőforrások Minisztere írja: „Bő száz év távlatából kimondható, hogy ezek a képeslapok több szempontból is egyedülálló történelmi és kulturális források. Művészeti értéket képviselnek; bemutatják a történelmi Magyarország páratlan szépségeit; és nem utolsó sorban azt is, hogyan látták hazánkat a múlt század elején élő őseink, melyek voltak azok a Teremtő által alkotott vagy az emberi kéz által létrehozott remekművek, amelyeket fontosnak, megörökítendőnek tartottak.” Mindehhez tegyük hozzá, hogy hiába száz év pusztítása, hiába száz év pótolhatatlan veszteségei, múltunk emlékeit mindmáig nem tudták eltüntetni a föld színéről, ahogyan bennünket sem. Mert túlélő nemzet vagyunk. Voltunk és leszünk is. Ezt a hitet erősíti az Elrabolt Hungária című album.

Borító tervezők:
Tóth Mihály, Tóth Gábor
Kiadó:
Magyar Patrióták Közössége
Kiadás éve:
2020
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Séd Nyomda
ISBN:
9786150093734
Kötés típusa:
fűzött kemény papír
Terjedelem:
109
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 29.00cm, Magasság: 21.50cm
Kategória:

Balázs D.Attila

Balázs D.Attila  további könyvei

10%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 990 Ft
60%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 200 Ft 480 Ft
40%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1974
Antikvár könyv
1 100 Ft 660 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...