Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Értekezés az erényről és az érdemről

Értekezés az erényről és az érdemről - Shaftesbury - Régikönyvek
(0 vélemény)

A 17. század végének morálfilozófiai nézeteit leginkább Hobbes etikája határozta meg, aki kizárólag az önérdekben látta az emberi tettek végső mozgatóját. Ezzel vitatkozva fejti ki Shaftesbury a természetes erkölcsi érzék tanát, melynek első megfogalmazása az Értekezés az erényről és az érdemről. Shaftesbury szerint az erkölcsi érzék tanát, mely természetszerűen a jó felé vezet. Ez az erkölcsi érzék játszik szerpet ugyanakkor a szépség megítélésében is, tehát egyúttal esztétikai érzéket, ízlést is jelent. Platonista metafizikája a szép, az igaz és a jó eredendő egységét, a természet harmonikus rendjét tételezi. Idealista téziseinél azonban lényegesen nagyobb karriert futott be az erkölcsi érzék gondolata, mely hatással volt az angol és a francia felvilágosodás gondolkodóira, de a klasszikus német filozófiára is.

Fordítók:
Aniot Judit
Kiadó:
Magyar Helikon
Kiadás éve:
1969
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Alföldi Nyomda
Kötés típusa:
egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem:
157 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 10.00cm, Magasság: 17.00cm
Súly:
0.20kg
Kategória:

Shaftesbury

Shaftesbury  további könyvei

50%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
560 Ft 280 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
600 Ft 480 Ft
akár 50%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...