Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Holnap megdugom (dedikált) Napló, írások

Holnap megdugom (dedikált) - Pályi Sándor Márk - Régikönyvek
(0 vélemény)

„1983-ban ​születtem Budapesten. Ebben a könyvben 2000 és 2004 közötti írásaim szerepelnek, amiket késő kamaszkoriaknak minősítenék, vagyis egy jó részben kibogozatlan kezdetleges élettapasztalat spontán lecsapódásának. A napló eddigi legnagyobb karriere egy felolvasóest volt Valcz Péter előadásában. A többi írás fele megjelent különböző irodalmi folyóiratokban és egyéb lapokban. A kötetben továbbá megtalálhatóak az 1989 és 1992 közötti gyerekkori szövegrajzaim, amelyeket tavaly halásztam elő a fiókból, s a szövegek megformázása tán nem egy helyütt átfedést mutat a későbbiekkel. Egyébként a kötet végén közölt interjúban megfogalmazottaknak megfelelően azóta nagyjából elvégeztem a szociológia szakot, "utána meg fogalmam sincs”. Fordításból szoktam pénzt keresni, eddig Adam Michniket és Etgar Keretet fordítottam a legszívesebben, és néha kisebb cikkeket írok, főleg a Szombatba. Ezt a fajta írást azért hagytam abba, mert elveszítettem az ép érzékelésemet, és most, ha visszanyerem, talán majd komolyabbakat írok, vagy semmilyet. Éppen ezért ezt a nulladik kötetemnek nevezném." – Pályi Sándor Márk

Kiadó:
Noran Könyvkiadó
Kiadás éve:
2009
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Mackensen Kft.
ISBN:
9789639932043
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
201
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 20.00cm
Kategória:

Pályi Sándor Márk

Pályi Sándor Márk  további könyvei

50%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 800 Ft 900 Ft
akár 50%
Hűségpont:
 
legjobb ár
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 300 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 770 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...