Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Kipárnázott kaloda

Kipárnázott kaloda - Szilvási Lajos - Régikönyvek
Kipárnázott kaloda - Régikönyvek Kipárnázott kaloda - Régikönyvek
(0 vélemény)

A ​szerzőnek ez a regénye 1945-46 telén játszódik a háború utáni infláció egyre fokozódó tombolása idején. A regény főszereplője a húszéves Molnár Kristóf műegyetemi hallgató, aki amerikai fogságból tér haza s próbál talajt fogni a körülötte kavargó világban, próbálja célját lelni életének. Fortyogó kráter körülötte az élet, az éhség és az országos nyomor változásért kiált, és Kristóf különféle erők metszéspontjában ismeri meg a dolgozó kisemberek életét éppúgy, mint a felső tízezer irreális jólétét, bepillantást nyer az egymással viaskodó politikai erők küzdelmeibe, magas régiókban egymást keresztező politikai szándékokba és a külvárosok egyszerű élni akarásába. Fehér izzásig hevülő szerelem egy bankár lányával, Barbarával, éjszakai verekedés vetkőztetők bandájával, leszámolás egy lánykereskedő bűnszövetkezettel, titokzatos autóút Bécsbe hatvanezer dollár miatt, az élet produkálta feszültebbnél feszültebb események alakítják ennek a fiúnak a kétségek között őrlődő jellemét, rádöbbentve, hogy az élet és a kibontakozás legfőbb hajtóereje az új Magyarország megformálásáért vívott harc, amelyben minden embernek előbb-utóbb állást kell foglalnia, tettekre kell szánnia magát. A mindvégig izgalmasan pergő regény egyaránt szól azokhoz, akik szenvedően-cselekvően élték át ezt az időt, s azokhoz, akik számára ezek az események már „csak” történelmet jelentenek.

Borító tervezők:
Kass János
Kiadó:
Kossuth Könyvkiadó
Kiadás éve:
1969
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Zrínyi Nyomda
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
490 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.50kg
Kategória:
Első-fejezet. Mégis haza
Második fejezet. Csak mi ketten
Harmadik fejezet. Idegen városban
Negyedík fejezet. Széttaposott hangyaboly
ötödik fejezet. Hitvita éjfélig
Hatodik fejezet. A magam lábán?
Hetedik fejezet. Barbara
Nyolcadik fejezet. Adventi éjszaka
Kilencedik fejezet. Erők metszéspontjában
Tizedik fejezet. Estély a palotában
Tizenegyedik fejezet. Anarchista alakok
Tizenkettedik fejezet. Karácsony két lánnyal
Tizenharmadik fejezet. Ketten idegenben
Tizennegyedik fejezet. Szilveszter
Tizenötödik fejezet. Ha/f a dupe, half duping Tizenhatodik fejezet. Agyrázkódás
Tizenhatodik fejezet. Agyrázkódás
Epilógus

Szilvási Lajos

1932 - 1996
Szilvási Lajos (Szolnok, 1932. január 13. – Budapest, 1996. november 9.) magyar író, újságíró.

Szilvási Lajos  további könyvei

Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1981
Antikvár könyv
1 500 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 200 Ft 960 Ft
akár 10%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...