Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Mérlegen a jövő Tegna, ma, holnap

Mérlegen a jövő - André Kostolany - Régikönyvek
(0 vélemény)

Évekkel ezelőtt egyik könyvemet az alábbi mondattal zártam: "Az élet csak hetvenöt évesen kezdődik." Majd évek múltán, új művemen dolgozva, így korrigáltam szavaim: "Az élet csak nyolcvanévesen kezdődik." Pár évvel ezután, egy újabb könyvem kéziratának létrehozása közben a számot nyolcvanöt évre módosítottam. Így kilencvenhez közeledvén ismét túl kellene licitálnom magam. Mégsem teszem azonban, mert arcátlanság volna azt állítani, hogy az élet kilencvenévesen kezdődik. Egyre világosabb számomra, hogy a következő évtized egyben életem utolsó szakaszát is jelenti. Ezért nem megyek már a tőzsdére sem, pedig egész életemben ezt tettem, amikor csak olyan városban voltam, ahol erre lehetőségem adódott. Szívesen felültem a tőzsdézők beszélgetéseit, hogy megtudjam, mire készülnek, hogy én majd épp az ellenkezőjét tegyem. Ma már félek, hogy a Mindenható, amikor letekint a földre és éppen egy pillantást vet a tőzsdére, esetleg felfedezhet engem a sokaságban. "Micsodaaa? - gondolhatná. - A jó öreg Kosto még mindig itt van? Épp ideje, hogy feljöjjön hozzánk, itt is jó hasznát vennénk. Az öreg cimborák már alig várják, helye szabad a törzsasztalnál." Egyébként nem is lehetne okom panaszra, mert a Mindenható mindig kegyes volt hozzám. Védelmezett még a legveszélyesebb helyzetekben is, pedig tőzsdésként számtalan ilyennek voltam részese, de az Úrnak köszönhetően sikerült mindet túlélnem. Az első pofont azonban érdekes módon nem a tőzsdétől, hanem a tőzsdén kaptam.

Fordítók:
Svéda Dóra
Kiadó:
Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt
Nyomda:
Perfekt Nyomda
ISBN:
9633945003
Kötés típusa:
kemény papírkötés, kiadói borítóban
Terjedelem:
216
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 16.50cm, Magasság: 24.00cm
Súly:
0.50kg
Kategória:
André Kostolany, a tanácsadó - Johannes Gross előszava 9
Bevezetés 11
Az elkövetkezendő évtizedek 15
Kosto sikerreceptjei 19
Kosto befektetési stratégiája 35
Kosto valutalabirintusa 101
Kosto tőzsdei palettája 121
Kosto harca az intézmények ellen 179
Az általános világpolitikai időjárás Kosto szerint 189
Kosto - a magánember 207
Utószó Stefan Riße tollából 215

André Kostolany

André Kostolany  további könyvei

Hűségpont:
 
Antikvár könyv
18 000 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...