Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Párizsi vasárnapok

Párizsi vasárnapok - Márai Sándor - Régikönyvek
(0 vélemény)

Párizsba nem akkor érkezik meg az ember, mikor leszáll az állomáson, sem pedig, mikor megfájdul nyaka a Louvre-ban, s beáll szemei mögött az a megalázó képtárémelygés, mely a civilizáció egyik legutálatosabb kísérő tünete. Egy kissé megérkezik, mikor rágyújt az első cigarettára. Mikor először megy néhány lépést egy nő után. Mikor a pincér először teszi egy vendéglőben eléje az étlapot. Márai Sándort élethosszig tartó, ellentmondásos kapcsolat fűzte Párizshoz. Fiatalkorában öt évet élt itt, majd többször is visszatért a francia fővárosba. Nagy hatással volt rá a város szellemisége, ugyanakkor kritikusan figyelte, hogy minden nyitottsága ellenére sem fogadja beaz idegeneket. Itt vált újságíróvá; Párizs cikkeket, majd regényeket inspirált. Könyvünkben ezekből a hol szeretetteljes, hol aggódó vagy éppen ostorozó és kiábrándult hangú szövegekből válogattunk.

Kiadó:
Helikon Kiadó
Kiadás éve:
2017
ISBN:
9789632279930
Terjedelem:
145 oldal

Márai Sándor

1900 - 1989
Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.

Márai Sándor  további könyvei

3 200 Ft
Antikvár könyv
A teljes napló 1978-1981 - ÜKH 2017 - Márai Sándor - Régikönyvek
15%
4 999 Ft 4 249 Ft (15%)
Új könyv
Napló 1968-1975 - Márai Sándor - Régikönyvek
20%
3 000 Ft 2 400 Ft (20%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...