Petőfi és Ady között Az új magyar irodalom életrajza (1849-1899)

Az 1978-ban elhunyt Rónay György köztudottan nemcsak kitűnő költő, műfordító és prózaíró volt, hanem mellettük tanulmányíróként is a legnagyobbak közé tartozott. A mostani tanulmánykötetében, amely 1958-ban jelent meg első ízben, a múlt század második felének költészetét elemzi nagy hozzáértéssel, körültekintő alapossággal és lebilincselő közvetlenséggel. Előszavában ő maga a következőképpen határozza meg vállalkozása célját: „Hogyan csuszamlik lassan költészetünk Ady felé, hogyan készül Ady az időben, hogyan alakulnak ki a megváltozott társadalmi viszonyok között, bátortalanul, embrionálisan olyan érzelmi és ihlettípusok, amelyeket majd Ady fog a maga szuverén költőegyéniségével betölteni, hogyan kezdenek ebben az eléggé száraz, jellegtelen földben kiütközni a későbbi Ady-stílus első csírái – mert a szürke fölszín alatt a lélek, az élmény, az ihlet mélyén már olyan új erők, tartalmak mozognak, amelyek újszerű kifejezéseket igényelnek… – ezt szerettem volna valahogyan kitapintatni és érzékeltetni.” A módszeréről pedig a következőket jegyezte meg: „abban a pillanatban szerettem volna meglepni az írót, a költőt, amikor nekiül a művének, a tollfogását, a keze remegését, a skandálását, ihletének néma, benső hanghordozását szerettem volna ellesni; egyszóval megragadni: hogyan éli át a világot, milyen élmény, milyen hangulat tör kifejezési formába lelkében, hogyan tör, és milyen kifejezési formákba, miért úgy, ahogyan tör, és miért éppen olyanokba. Szándékomat nyilván túlságosan magasra csigáztam; örülnék, ha csak valamennyire is sikerült volna beváltanom.”
- Borító tervezők:
- Murányi István
- Kiadó:
- Magvető Könyvkiadó
- Kiadás éve:
- 1958
- Kiadás helye:
- Budapest
- Nyomda:
- Athenaeum
- Kötés típusa:
- félvászon, kiadói papírborítóban
- Terjedelem:
- 249 oldal
- Nyelv:
- magyar
- Méret:
- Szélesség: 15.00cm, Magasság: 20.00cm
- Súly:
- 0.30kg
- Kategória:
A terhes esztendők 9
A nemesi passzív ellenállás
Önkény, titkosrendőrség, cenzúra
A közhangulat: remények és ábrándok
A társasélet, cigány, sírvavígadás
A tüntetési korszak
Az irodalmi viszonyok 24
Lapirodalmi özönvíz
A lapok színvonala
Petőfieskedés, korhelylíra
Dilettánsok, írónők, antológiák
A beszélyirodalom
Kemény Zsigmond elvei
Az abszolutizmus két nemzedéke 42
Családias líra
Arany utánzói
A klasszikus realizmus
A "pedáns" Arany
A klasszicizmus korlátai - Zilahy Károly nemzedéke
Az új költőeszmény - Vajda János
Az új költői stílus
A kiegyezés után 77
Vajda János kritikája: a Polgárosodás
A középosztályi közszellem
Az óda
A ballada - Kiss József
Új irodalom igénye
"A pesszimizmus költészete" 96
Fényes külszín, belső bajok
Az illuzionizmus irodalmi forrásai: Jókai
Ábránd és valóság - Vajda János
Madách és Az ember tragédiája
Arany János
A pesszimizmus költészete
A költő a világban 122
Az új költőtípus. Reviczky eszméi
A költő a világ fölött. Komjáthy Jenő
Magyar és egyetemes, nemzeti és kozmopolita
Vajda János és a kor
Az altruista költő ideálja
A költő kivonulása
A családi idill
A város és a "falusi csendélet"
A kedély búvárai
A múlt költészete
Századvégi szerelem 146
A "kegyetlen kegyes"
A lírai naturalizmus
A perdita
Házasság és szabad szerelem
A szerelem metafizikája
Ady felé
A világ színháza 198
Schopenhauer és a világszínház-motívum
A társasélet bábjátéka
Öngyilkosság
Meyerling
Világszínház, bábuember
A túlvilág komédiája
A világ mint kártyajáték
Idegen ösztönzések
Hamlet
A viviszekció szenvedélye
Mámor és haláltánc
Az élet álom 232
A terhes esztendők álomvilága
A fantázia édes betegsége
Régi és új szemlélet
Gyulai és az új nemzedék
A naturalizmus
Az álom filozófiája
Álom és valóság
Álomszerű élet
A pillanat mámora
Az élet egy pillanat
Nagyvárosi eksztázis-élmény
A teremtő szó felé 245
Korszerű formák keresése
A képek lázadása
A dal vigasztaló zenéje - Ady felé
Irodalom
Az Ön ajánlója
Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...