Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Szívtipró

Szívtipró - Julie Garwood - Régikönyvek
(0 vélemény)

Tom ​a jóképű fiatal pap egy forró nyári napon a gyóntatószékben várja a bűneiket megbánó hívőket. Már éppen menni készül, amikor a fülkébe egy férfi lép, aki Szívtipróként mutakozik be, és gyónni kezd. A férfiról kiderül, hogy többszörös gyilkos, és túl sok mindent tud Tomról. Gyónását azzal fejezi be, hogy következő áldozata Tom gyönyörű húga, Laurant. Tom segítségül hívja az FBI-nál dolgozó gyerekkori barátját, Nicket, aki ettől kezdve Laurant testőre lesz. Amikor Szívtipró ismét jelentkezik azzal, hogy nem bírta kivárni, míg elkaphatja Laurant-t, és addig is meg kellett ölnie egy másik nőt, a holttest felfedezése után az FBI is bekapcsolódik a nyomozásba. Szívtipró egy magnókazettát is eljuttat a rendőrségre, melyen a meggyilkot nő halálsikolyai hallhatók.Nick és Laurant eközben eljátsszák az amerikai kisváros lakóinak, hogy jegyben járnak, annak érdekében, hogy kiugrasszák a gyilkost rejtekhelyéről. A színjáték egy idő után azonban már nem színjáték, ugyanis a két fiatal között mély, szenvedélyes szerelem szövődik.

Fordítók:
Tóth Gizella
Kiadó:
Gabo Kiadó
Kiadás éve:
2002
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Borsodi Nyomda
ISBN:
9639421499
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
446 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.30kg
Kategória:

Julie Garwood

Julie Garwood  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 2004
Antikvár könyv
5 500 Ft 4 400 Ft
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1998
Antikvár könyv
1 200 Ft
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1998
Antikvár könyv
2 000 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...