Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Zrínyi Miklós

Zrínyi Miklós - Földi Pál - Régikönyvek
(0 vélemény)

"A költő és hadvezér jelzőt ajándékozta a hálás utókor ennek a nagy magyar hazafinak, hogy megkülönböztessék dédapjától, a szintén Miklós nevet viselő szigetvári hőstől. A szerző a tőle megszokott olvasmányos módon, de szigorúan ragaszkodva a történelmi hűséghez, rajzoljameg a magyar történelem eme kiemelkedő alakjának sorsát a felemelkedéstől a csúcson át, a korai erőszakos halál értelmetlen és rejtélyes tragikumáig. Zrínyi pályafutása ragyogó dicsfénnyel vonta be hazánk történetének ezt a szomorú korszakát. Hiszen mint politikus, hadvezér, költő és hadtudományi teoretikus oly páratlan gazdagsággal ontotta kincseit, hogy azok ragyogása több mint három évszázad távlatából napjainkig is elhat. Rendületlen volt hazaszeretetben, jótettekkel, írással, vagyis karddal és tollal szolgálta népét és hazáját. Élete és példája egy kilátástalanul összegubancolódott, fogódzó nélkül maradt kor zűrzavarából váratlanul kihangzó, férfiasan dísztelen és magányos hegedűszó. A fojtogató semmiben a rendíthetetlen értékek menedéke felé vezette jó ösztöne. Ezen az úton jutott el a feltétlen császárhűségtől és törökellenességtől az igaz felismerésig, amely kiszakította torkán a fájdalmas kiáltást, amelyet ma is jelszavaként és életcéljaként tekinthetünk: Ne bántsd a magyart!""

Borító tervezők:
Szabó Ferenc
Kiadó:
Csengőkert Kiadó
Kiadás éve:
2015
Kiadás:
2.
Nyomda:
Reálszisztéma Dabasi Nyomda
ISBN:
9786155476938
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
156
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 20.00cm
Kategória:

Földi Pál

1938 -
Földi Pál (Budapest, 1938. április 8. –) honvédezredes, hadtörténeti író, hagyományőrző.

Földi Pál  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
700 Ft 560 Ft
10%
Hűségpont:
 
Új könyv
799 Ft 719 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...