13 elnök embere voltam

Bevezető: Hogyan lettem hangmérnök? Bevezető helyett A negyvenéves érettségi találkozómon döntöttem el véglegesen, hogy ezzel a fejezettel, és így fog kezdődni a könyv. Mint általában a hasonló eseményeken, nálunk is az est fénypontja az volt, amikor mindenki elmesélte, hogy mi minden történt vele az utolsó találkozó óta eltelt időben. Az én beszámolóm egyik leglényegesebb pontja a készülő könyvem volt. Az osztály, a mára már bizony korosodó hölgyek és öregurak csapata, kitörő lelkesedéssel fogadta a bejelentésemet. Miről fog szólni, milyen hosszú lesz, mi lesz a címe? Csak úgy röpködtek a kérdések. Egy dologban azonban teljes egységfront alakult ki. Mindenképp kell írnom az osztályról. Próbáltam tiltakozni, végül is a könyv az életemnek egy olyan szakaszáról szólna, amikor már semmi közöm nem volt sem az iskolához, sem az általam egyébként nagyon szeretett osztályhoz. Aztán, ahogy alakult a beszélgetés, egyszer csak valaki nekem szegezte a kérdést. „Gyuri, mondd csak, hogyan is lettél te hangmérnök?" És akkor ott elkezdtem nekik mesélni úgy, ahogy most is teszem. Úgy kezdődött, hogy megvilágosodásom támadt! Ez a viszonylag hatásos mondat tulajdonképpen már a történet végét jelenti. Induljon úgy a mese, hogy valahol Budapesten, valamikor a hatvanas években (kissé nyomasztóan hangzik, de bizony a múlt században), egy középiskolában: volt egyszer egy osztály. Egy különös, furcsa, érdekes osztály. Hogy miben is állt a furcsaságuk? Hát például abban, hogy nagyon széles érdeklődési körű társaság volt. Szinte minden érdekelte őket. Egy dolog kivételével. Az az egy dolog sajnos pont az volt, amit az iskola tanított.

Mutass kevesebbet