Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Gink Károly (1922-2002) - 300 fénykép az életműből

Gink Károly (1922-2002) - 300 fénykép az életműből - Gink Károly, Gera Mihály - Régikönyvek
(0 vélemény)

A felejtés ellen Albumunkkal a kortárs magyar fotográfia kiemelkedő alakjára emlékezünk. A válogatásnál elsőként azt a százhúsz fényképet vettük figyelembe, melyeket még Gink Károly választott ki, halála előtt nem sokkal, életmű kiállítására készülve. Ezt egészítettük ki Az én világom és a Portrék című albumból kiemelt művekkel, a Mikrokozmosz-sorozat 8 darabjával, valamint számos ritkán vagy egyáltalán nem publikált alkotással. Mindez csupán a jéghegy csúcsa. A Gink-életmű ennél sokkal gazdagabb. Ezt a felbecsülhetetlen értéket megőrizni, feltárni, és nyilvánosságra hozni a magyar fotótörténészek feladata. Miként az is, hogy a művek pontos keletkezési idejét és címét megnyugtatóan tisztázza. Bízunk benne, hogy készül egy, a szerzőhöz méltó életrajz, amely harag és részrehajlás nélkül mutatja be a ma még sokak emlékezetében ellentmondásoktól terhes pályát. A mi szerényebb célunk az, hogy e gazdag életműből készült válogatással küzdjünk a felejtés ellen.

Fordítók:
Feldmár Nóra
Kiadó:
Folpress Kiadó
Kiadás éve:
2004
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Folpress Nyomdaipari Kft.
ISBN:
9632169697
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
330
Nyelv:
magyar, angol
Méret:
Szélesség: 24.00cm, Magasság: 28.50cm
Kategória:

Gink Károly

1922 - 2002
Gink Károly (Iván, 1922. február 4. – Budapest, 2002. május 10.) Balázs Béla-díjas magyar fotóművész.

Gink Károly  további könyvei

Szalay Zoltán - Gera Mihály - Régikönyvek
20%
Kiadás éve: 1999
1 200 Ft 960 Ft (20%)
Antikvár könyv
Fényképezte Fenyő János - Gera Mihály - Régikönyvek
10%
3 000 Ft 2 700 Ft (10%)
Antikvár könyv
Boros György - Gera Mihály - Régikönyvek
10%
Kiadás éve: 2001
1 000 Ft 900 Ft (10%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...