600 végjáték

A sakkjátszma vitathatatlanul legnehezebb része a végjáték. Talán azért van az, hogy az átlagsakkozók, de még a mesterek egy része is csak akkor kezd el a végjátékokkal foglalkozni, amikor fejlődésében óhatatlanul érzi, hogy a végjáték tudása nem éri el a megfelelő szintet és gyarapításra szorul. Ha előbbre akar lépni, okvetlenül kezébe kell vennie egy-egy végjáték könyvet. A legtöbb végjátékkönyv azonban idegen nyelvű és rendkívül terjedelmes. Magyar nyelven már régóta nem jelent meg olyan mű, amely szinte az összes végjáték-tudnivalókat rendszerbe foglalva tárgyalja és elsősorban a versenysakkozó igényeit hivatott kielégíteni. A szerzők nem akarták az olvasót a külföldi végjátékkönyvekhez hasonló vaskos tananyaggal "rémíteni", bár egyáltalán nem volt könnyű ezt a 600 példát úgy összeállítani, hogy tanulmányozásuk egyaránt hasznára legyen a minősítés nélküli sakkozónak és a mesternek is. Mindezek után természetes, hogy a könyv igen rövid idő alatt elfogyott, és most másodszor is megjelenteti a kiadó. A gyakorlati igény kielégítése mellett természetesen a szórakoztatásról sem feledkezhettek el a Szerzők. Ugyan a könyvben szereplő művészi végjáték is elsősorban a technikai tudás gyarapítását szolgálják, de amellett a sakkozás szépségeit is érzékeltetik. A könyv sok olyan játszma-végjátékot és elemzést tárgyal, amely a hasonló témájú, jóllehet bővebb, de régibb kiadású könyvekben nem szerepelhetett. Az olvasó a műben talál majd több száz éves végjátékelemzéseket, amelyeknek megállapításai még ma is helytállók, de a legfrissebb és legdrámaibb fordulatokat is átélheti, mint például Tajmanov súlyos botlását Fischerrel szemben, vagy Csom mentő pattkombinációját, amellyel elrabolt fél pontot Tataitól a Palma de Mallorca-i versenyen. A szerzőpár egyike, Sárközy Balázs mester, sajnos már nem érhette meg, hogy munkáját nyomtatásban viszontlássa. Betegsége következtében évek óta visszavonultságban élt, és a magyar sakkozók népes táborából csak az idősebbek ismerték. E mű nyomán a fiatalabb nemzedék is megismerheti az erős sakkmestert, a kiváló végjáték-szakértőt, a kellemes humorú, bölcs embert, akinek a sakkozás nyújtott vigaszt helyhez kötöttségében. A másik szerzőt pedig jóleső érzés tölti el, hogy ezt a művet befejezhette, és az idős mester munkája közkinccsé vált.

Mutass kevesebbet