
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
45
hűségpont
Hogy működik az alku?
A "világ csodája" kifejezés mindig valami utánozhatatlant, különlegeset, egyedit, igazi ritkaságot takar – olyat, amilyenből csak egy, egyetlenegy létezik, térben és olykor időben is valahol távol, talán csak a legendákban vagy a mesékben, hetedhét országon is túl… 1978 óta az ENSZ oktatási és kulturális szervezete, az UNESCO a tagállamok felterjesztése alapján, szigorú feltételrendszer szerint évente lajstromba veszi „az egész emberiség egyetemes kincse” címre méltó, az utókor számára megőrizni érdemesnek tartott kulturális és természeti örökségeket. A Világörökség-listán 2007-ben már több mint 850 „csoda” szerepel – a sor évente 20-30 újabb tétellel bővül. Válogatásunkban arra törekedtünk, hogy e kötetben több, a Világörökség-listára is felkerült világhírű érték mellett – természetesen rangsorolás és a teljesség igénye nélkül – néhány kevésbé ismert „rejtett kincs” is szerepeljen: így ritka természeti képződményeket, különleges építészeti érdekességeket, valamint néhány eltűnő kultúrájú népcsoportot is bemutatunk. Összeállításunk azzal a nem titkolt szándékkal és reménnyel készült, hogy hozzájárulhatunk e közös kincsek bemutatásához és megőrzéséhez, és e kötetet lapozgatva az Olvasó is kedvet kap majd saját „csodalistája” elkészítéséhez.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789639677890 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Utazás a Föld körül |
| Kiadó: | Pannon Literatúra Kft. |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Kisújszállás |
| Borítótervezők: | Nagy Emese |
| Kötés típusa: | kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 165 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 24.50 cm, Magasság: 34.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Útikönyvek, Útleírások / Művészetek / Építészet / Műemlékek / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Néprajz / Természettudomány / Általános Természettudomány |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Szeretem az albumokat, a szép könyveket, ennek egyik példája e kötet is. Nagyon sok szép színes fotóval jeleníti meg a világunk természeti kincseit, épített emlékeit, vallási helyeit, városait. Átfogó és szép mű, ajánlom, aki szívesen átlapozza egy kicsit meg-megállva egy kicsit elutazik ezekre a helyekre is.