Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A bajkeverő

A bajkeverő - Amanda Quick - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Amanda ​Quick első regénye pár hét leforgása alatt a sikerlisták élére került. Legújabb, tizenkettedik könyve már megjelenése napján elfoglalhatta az előkelő első helyet. Méltán.” The Guardian Imogen Waterstone hosszú évek óta bosszút forral barátnője gyilkosa ellen. Nagybátyja halálával váratlan lehetőséghez jut: csapdát állíthat ellenfelének. Elhíreszteli, hogy az örökség részeként a tulajdonába került egy térkép is, amely felbecsülhetetlen értékű ókori kincs nyomára vezet. Arra számít, hogy a gyilkos expedíciót szervez a színarany pecsétnyomó felkutatására. Imogen reményei szerint arra majd csak az út végén – amikorra ellenfele minden pénze elúszott – derül fény, hogy a kincs sohasem létezett. A terv végrehajtásához azonban segítségre van szüksége. Segítőtársul a híres felfedezőt, Colchester Earljét szemeli ki. Ám a férfi, akinek múltja botrányoktól sem mentes, visszautasítja a lány kérését. Épp ő adja a nevét ehhez az őrültséghez? Ő, aki hitelt érdemlően…

Fordítók:
Varga Monika
Kiadó:
Maecenas Könyvkiadó
Kiadás éve:
2004
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Második kiadás
Nyomda:
Kinizsi Nyomda Kft.
ISBN:
9632031083
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
334
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 20.00cm
Kategória:

Amanda Quick

Amanda Quick  további könyvei

A szerető - Amanda Quick - Régikönyvek
10%
Kiadás éve: 1996
1 000 Ft 900 Ft (10%)
Antikvár könyv
Légyott - Amanda Quick - Régikönyvek
10%
Kiadás éve: 2014
1 600 Ft 1 440 Ft (10%)
Antikvár könyv
Különös kérő - Amanda Quick - Régikönyvek
20%
2 000 Ft 1 600 Ft (20%)
Antikvár könyv
Ne nézz hátra! - Amanda Quick - Régikönyvek
10%
Kiadás éve: 2002
1 500 Ft 1 350 Ft (10%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...