Kosár gomb ikonKosár
Vörös Mihály

A bajnokok Vég-Gyula várában

Vörös Mihály - A bajnokok Vég-Gyula várában, Gyula 2005 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 150 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A hódmezővásárhelyi asztalosmester, Nemes Vörös Mihály (1758-1830) páros rímű tizenkettesekben írt verses históriája, A bajnokok Vég-Gyula vásárban, Toronyi Tamás gyulai vitéz törökök ellen viselt dolgait, híres párviadalát, és Gyula várának 1566-os ostromát beszéli el. Az először 1807-ben, Szegeden megjelent népies hőseposz a XIX. század egyik legnépszerűbb ponyvaolvasmánya lett, s a szerző neve elhallgatásával, Toronyi Tamás, vagy a bajnokok Vég-Gyula várában címmel, Nagyváradon, Aradon, Debrecenben, Mosonmagyaróvárott és Hódmezővásárhelyt újra meg újra megjelent. Nem kerülte el sem Arany, sem Petőfi figyelmét, hiszen a Toldiban és a János Vitézben is érzékelhető a hatása. Márki Sándor, majd a későbbi történetírás a mű forrásértékére figyelt fel. 1952 óta az irodalomtörténet is számon tartja, s az 1960-as években modern kiadása is készült. A XIX. századi szerző bizonyosan XVI. századi szöveg alapján dolgozott, hiszen olyan, az ismert történeti forrásokban nem említett dolgokat beszél el, amelyeket a bécsi hadilevéltár újabban feltárt adatai teljes mértékben igazolnak. A főhős, a valóságban Thorny Tamás, Kemény János erdélyi fejedelem anyai nagyapja, az 1560-as években gyulai vitéz, később pedig lugosi és karánsebesi bán volt. Úgy látszik, hogy Szigetvárhoz hasonlóan, a vele egyidejűleg ostromlott Gyula várának is kialakult a maga hősi mitológiája. A kortársak által gyűlölt, s az utókor által is megvetett Kerecsényi László várkapitány nem volt alkalmas a hősképzésre, jóllehet ő, a magyar hadtörténelemben példátlanul hosszú ideig, harmadfél hónapig, sikerrel védelmezte Gyula várát. Helyette Toronyi Tamás lett a kiválasztott bajnok, aki a gyulai hősöket szimbolizálhatta. A "Gyulai veszedelem" végül is Zrínyi barokk eposza, a Szigeti veszedelem után másfélszáz esztendővel, népies eposzként öltött formát. A história újjáélesztése nagyban hozzájárulhat Gyula vára, a Körösök, a Maros és a Tisza által övezett térség; Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged, Arad városok, valamint két megye: Csongrád és Békés XVI: századi történetének megismeréséhez.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9637239464
Sorozatcím:Gyulai Füzetek
Kiadó:Békés megyei Levéltár
Kiadás éve:2005
Kiadás helye:Gyula
Nyomda:Békés Megyei Levéltár Nyomdája
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:139
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 20.00 cm, Magasság: 14.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Vörös Mihály

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Vörös Mihály további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Vörös Mihály,Weidl Lajos - Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata
Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata

Vörös Mihály,Weidl Lajos

Kiadás éve: 1978

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Vörös Mihály,Weidl Lajos - Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata
Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata

Vörös Mihály,Weidl Lajos

Kiadás éve: 1978

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
60%
Vörös Mihály,Weidl Lajos - Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata
hűségpont ikonAkár 36 hűségpont
Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata

Vörös Mihály,Weidl Lajos

Kiadás éve: 1975

ANTIKVÁR

480 Ft-tól

Megtekintés ikon
Vörös Mihály,Weidl Lajos - Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata
Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata

Vörös Mihály,Weidl Lajos

Kiadás éve: 1978

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
60%
Vörös Mihály,Weidl Lajos - Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata
hűségpont ikonAkár 36 hűségpont
Számítógépes információrendszerek szervezésének folyamata

Vörös Mihály,Weidl Lajos

Kiadás éve: 1975

ANTIKVÁR

480 Ft-tól

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat