A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete

Krizsán András és Somogyi Győző kötete rekviemnek indult, de ezt a szomorúnak ígérkező szándékot tél váltotta annak a déli örömnek a hirdetése, amely egyszerre napfény, víz, hegyek, dombok, erdők, mezők, kövek sokasága és sokfélesége, gyümölcs, szőlő, bor, nyitott pincében nyitott szívű, vendéglátó gazda és olyan házak, hajlékok, amelyekben élni lehetett, amelyek belesimulnak a tájba, formálják annak arcát, aminthogy az is formálta őket. Élő, személyes emlékekről, történelemről, egykor itt élt emberekről, családokról, közösségekről, az emlékezetben még őrzött hagyományokról vallanak, beszélnek a sorok, a képek, felkínálva megismerésük lehetőségét mindazoknak, akik halló füllel, látó szemmel, értő szívvel közelednek hozzájuk. A táj különleges, varázslatos, természeti, történelmi értékek hordozója. Arcának változásait, sokféle vonását a felfedezés élményét kínálva hozza közel az építész író és a festőművész. Szó és kép kiegészítik, megerősítik egymást, egyszerre nyújtják a látványt és a képzeletet megmozgató építő ékkövek formagazdagságában való elmerülés lehetőségét. Krizsán András szavai képeket varázsolnak elő képek nélkül, Somogyi Győző keze nyomán pedig úgy telik meg élettel a táj, hogy megszólal szavak nélkül is. Kettejük összefogásából különös, egyedülálló élmény birtokosává lesz az olvasó. Érzékelheti a hegykoszorúk övezte medencék békéjét, a bazaltorgonák fenséges kötegeit, a kőtenger szeszélyes formáit, a színek változatosságát, a titokzatos ködöket, az eső-áztatta tájban a felragyogó napfényt és nyomában a derűt. Szeme előtt nőnek ki, emelkednek a magasba a templomok tornyai és a házak különleges szépségű kéményei. A szerzőpáros együtt bírta szóra ezeket a tájba simuló hajlékokat, lakóházakat, szőlőbeli épületeket, kibontották a látványt, megmutatták a táj, a hely arcát a benne élő ember szellemiségével, rávilágítva a sokszorosan szoros kötődésre a természethez, benne az épített környezethez, vele a múlthoz, az élet szolgálatához. Hisz az épített emlékek egyszerre gyakorlati, valamint lelki szükségletet elégítettek ki, jellemezve a társadalmat és tagjainak művelődését. Ezek a házak, alkalmazkodva a helyi tradíciókhoz, úgy épültek, hogy otthonokká legyenek, igazi hajlékokká, amelyekben élni lehet. A hajlék megvédte tulajdonosát és keretet, teret adott a benne lakók teljes életének. Az utca gyöngysor, gyöngyszemek a házak, érezni, hogy lelkük van, amit a vakolatdíszek, a kőbástyák, a fazékban pompázó oleanderek és az érett fügétől súlyos bokrok sugároznak az ide érkezőnek. Itt nem szabad sietni, itt szemlélődni, elmélkedni kell, meg-merítkezni a szépségben, a csodában, a kövekbe zárt múltban, gondolkodni az értékek továbbörökítésén. Az olvasó kezébe mindezekhez vezérfonalat ad a könyv, de ugyanakkor technikai-technológiai gyakorlati útmutatót is az értékek megőrzéséhez úgy, hogy azok az építészeti kultúra eleven emlékei lehessenek. Értékmentés és értékteremtés egyszerre. S. Lackovits Emőke néprajzkutató

Mutass kevesebbet