
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 340 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Részlet A balavásári szüret című könyvből: A végzetes csók Voja felől sorjában ereszkedtek alá a szekerek, kora hajnaltól szakadatlanul tart járásuk. Az apró népség kíváncsian tolakszik a kapukba, a ház elé és tátott szájjal bámulja a sok fínom úri népet, amely a kocsikat, szekereket megtölti. Az utasok ugyancsak vidáman vannak ebben a szomorú időben, már a kora reggeli órákban énekszót zengenek a fiatalok és néha az idősebbje is belerikolt a nótázásba. Egyik fuvar szinte a másikat éri. Tápé Gerő már az ötvenediket is megszámlálta, amely áthaladt Voján. Mind Balavásárra tartanak. - Az idén nagy szüret lesz Balavásáron - mondja csöndesen Tápé Gerő cimborájának, Békés Istvánnak - Úgy a'. Nem is vót szüret már harmadéve. Hát csak megnyütt a kedvük vigadozni. Nem is csuda ebben a bús egy világban. Legalább szüretkor vigadják ki egy kicsikét magukat Tápé Gerő helyeslően bólintott komája szavaira. - Úgy hiszem, Horváth úrfi szőlejében lesz a szüret.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Érdekes regények - Röptében a világ körül |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Népművelők Társasága |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt. |
| Kötés típusa: | félvászon |
| Terjedelem: | 96 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 15.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről