A befejezetlen béke

Mindent leegyszerűsítve: a második világháború után nem volt "párizsi béke". Amit ezen a néven ismer a világ, az nem Párizsban és nem akkor dőlt el, hanem jóval előbb, a külügyminiszterek - s helyetteseik - londoni (és moszkvai) tanácskozásain, amelyekről az érintettek semmit sem tudtak. Merő illúzió tehát, hogy a magyar békeküldöttség Párizsban lehetett volna meggyőzőbb. A kocka rég el volt vetve. A világ arról sem tudott, hogy az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterei Londonban ugyan elismerték, hogy a második bácsi döntést meg kell semmisíteni (már csak azért is, mert hitleri döntés volt), de némileg szorgalmazták, hogy azért a határok etnikai szempontból legyenek valamivel igazságosabbak a trianoniaknál. Hogy melyik küldöttség mennyivel "igazságosabb" etnikai határokban gondolkodott, milyen módosításokat javasolt, az is kiderül e könyvekből, amely a külügyminiszterek tanácskozásainak évtizedekig titkos jegyzőkönyvei alapján íródott. Csak egyetlen mondatot a kötet zárszavából, annak jelzésére, hogy képünk e régió II. világháború utáni történetéről e néhány száz oldal ismeretében alaposan megváltozik: "A történelem különös fintora, hogy a szovjet csapatok 1958-ig Romániában és 1991-ig Magyarországon éppen egy angol indíttatású javaslat következtében maradhattak..." A "büntető béke" gondolata győzött: azaz Versailles minden történelmi tanulságának ellentéte. Befejezetlen béke ez, mert az új adatok és összefüggések ismeretében újra továbbgondolandó. S új, konstruktívabb, békés következtetésekhez segíthet...

Mutass kevesebbet