
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 760 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A Lukács professzor és Nádrai tanár szerkesztésében 1962-ben megjelent A csessemő és gyermek betegségei című kitűnő tankönyv ma már nem kapható. Amikor a szakoktatás vezetői az új kiadásról döntöttek, figyelembe kellett venniök, hogy amű már nemcsak a csecsemőgondozónő-, és gyermekápolónő-jelöltek tankönyve lesz, hanem a védőnőké is. Meg kellett tehát változtatni a mű kereteit: új könyvet kellett írni. Ami azonban változtatást nem kívánt, azt igyekeztünk ebbe a könyvbe is átvenni. Lukács és Nádrai tanárok több fejezete ilyen. Szerkezetében és tartalmában jórészt változatlan az ápolási rész is. A mű annyiban bővült, hogy az orvostudomány haladását tükröző ismeretanyagon kívül helyet kaptak benne a védőnői munkára való utalások, s ahol arra szükség volt, a speciális ápolási tudnivalók is. E kiegészítések azonban nem növelhették a könyv terjedelmét, ezért ki kellett hagynunk mindazt, amit az olvasó a szakiskolál más tankönyveiben megtalál. Munkánkban sok helyen hivatkozunk is e művekre.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Medicina Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1971 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin Nyomda |
| Kötés típusa: | nyl-kötés |
| Terjedelem: | 1044 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Tankönyvek / Természettudomány / Egészségügy / Orvosi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.