
(0 vélemény)
Jelenleg nincs elérhető antikvár példányunk ebből a könyvből.
Ha előjegyzi, azonnal értesítjük, amint újra kapható lesz.
Van eladó példánya? Nálunk egyszerűen értékesítheti online, akár egyetlen kötetet vagy teljes könyvgyűjteményt is felvásárolunk.
Nagyobb mennyiség esetén szakértő kollégánk díjmentesen házhoz megy.
Ez a könyv nemcsak a sorsa, hanem különösen a tárgya miatt minősül ritkaságnak. Az 1921-ben kiadott Bolsevizmus Magyarországon című tanulmánykötet ugyanis időrendileg az első könyv Európában, amely tudományos igénnyel, tárgyszerűen és szakszerűen vizsgálja a kommunista elmélet egyik gyakorlati megvalósulását, azaz a Magyarországi Tanácsköztársaság rendszerének bemutatásán keresztül feltárja a 133 napig tartó első bolsevista államalkotó kísérletet Magyarországon. A második magyarországi kommunista uralom idején, 1945 és 1990 között a könyv tiltott, üldözött és büntetendő olvasmány volt, a rendszerváltoztatás utáni posztkommunista években pedig, anyagiak hiánya miatt, 2003-ban csak egy szerény példányszámú és kivonatos újrakiadásban jelenhetett meg. Bethlen István későbbi miniszterelnök kezdeményezésére már 1919 márciusában, a magyarországi bolsevikok uralma alatt megfogant a könyv megírásának terve. A történész Gratz Gusztáv szerkesztésében a korabeli tekintélyes társadalomtudományi szakemberekből álló harmincfős szerzőgárda 1920 tavaszára el is készült a kézirattal. „A magyar bolsevizmus egy hosszú háború okozta pusztulás végső eredménye, a likvidálás egy neme. A likvidálásnak ez a formája nem volt úgynevezett történeti szükségszerűség, hanem a Károlyi-uralom belpolitikai irányának következménye” – írják a könyv előszavában azok, akik kortársai és pontos ismerői voltak az 1918–1920 közötti sorsfordító időknek. Ma már tudjuk, hogy a nemzedékek sorát megnyomorító lelki és szellemi likvidálások mellett a kommunizmus világszerte 100 millió emberéletet is kioltott. IX. Piusz pápa Divini redemptoris című, az ateista kommunizmusról szóló enciklikájában a liberális materializmus által eszmeileg előkészített istentelen kommunizmus kapcsán már 1937-ben felhívta a figyelmet arra, hogy „ha az emberek szívéből az isteneszmét tudatosan kilopják, akkor azoknak a szenvedélyei féktelenül kirobbannak a legsötétebb barbárságokban”. A könyvben olvasható tanulmányok bemutatják az istentelen és embertelen kommunista uralom első magyarországi megjelenését, szellemi gyökereit, közvetlen történelmi előzményeit, véres terrorját és romboló hatását a gazdaságban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, kultúrában és oktatásban. Dühödt keresztényellenesség, buzgó internacionalizmus és heves nemzetgyűlölet, tudatos családrombolás és hazug jelszavak leple alatt az emberek kíméletlen kifosztása – ez volt az 1919-es bolsevik uralom lényege Magyarországon. Ha nem akarja, hogy e jelenség más néven, más formában, de hasonló tartalommal visszatérjen az előttünk álló XXI. században, akkor Ön is tehet ellene. Emlékezzen és emlékeztessen! Ebben segít ez a könyv.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9788081600463 |
|---|---|
| Kiadó: | Mery Ratio Kiadó |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kötés típusa: | Keményfedeles |
| Terjedelem: | 861 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Történelem / Politika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről