
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A könyv 1941. június 22-vel kezdődik, azzal a nappal, amikor a német imperializmus megtámadta a Szovjetuniót, – az utolsó oldalak Hitler és vele együtt Szálasi bukását írják le. A magyar történelem e szakaszáról sok írott és nyomtatott forrás maradt fenn, bár a második világháború folyamán nem csekély mennyiségű történeti forrás semmisült meg, részben hadicselekmények következtében, részben mert egyes érdekeltek igyekeztek eltüntetni tevékenységük áruló dokumentumait. Mégis: a budai Sándor-palotában tartott minisztertanácsok jegyzőkönyvei, Horthy kormányzó kabinetirodájának iratai, Werth, Szombathelyi, Vörös vezérkari főnökök feljegyzései, a külügyminisztérium politikai osztályának okmányai – a külképviseletekhez intézett rendeletek, utasítások, a Budapesten működő követekkel folytatott tárgyalások jegyzetei, a berlini, vatikáni, a moszkvai, a berni magyar követ jelentései –, a berlini külügyminisztérium, a német véderő főparancsnokság naplói, a magyar Országgyűlés naplói és nem utolsósorban az egykorú sajtó bőséges forrást jelentenek e korszak kutatója, történetének írója és olvasója számára.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Táncsics Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1965 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Borítótervezők: | Varga Győző |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 759 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1919-1945 / Történelem / Hadtörténelem / Dedikált, Aláírt Könyvek / Történelem / Ii. Világháború |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.