
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
A könyv ragasztása kicsit meggyengült.
28
hűségpont
Hogy működik az alku?
Kis Teréz gépkocsija - egy 1600-as Lada - viszonylag távolabb állt a többitől. Futva érkezett oda, és beugrott a kocsiba. Még jóformán el se helyezkedett, amikor valami hideget érzett a tarkóján. Meg akart fordulni, de egy határozott hang szólalt meg mögötte: - Ne nézzen hátra! Azt teszi, amit mondok! - Mit akar? - Indít és kimegyünk a ligetből. Semmit ne merészeljen tenni, mert meghúzom a ravaszt és magának vége! - Merre menjünk? - Azt menet közben mondom meg! - Feltehetem az övet? Ahogy látom, mind a kettőnkre nézve jobb. - Tegye! - ezzel Teréz keze a biztonsági öv után nyúlt, de még jobban érezte tarkóján a pisztoly csövét. Lekapcsolta az övet és az ülés melletti helyére dugta. Feje egy pillanatra se mozdult, így a kocsiban hátul ült, nem követte a keze mozgását. Amint be akarta illeszteni, szándékosan mellé dugta, és megint megkísérelte. Tudta, hogy az első ülésen fekszik a rádiótelefon mikrofonja, egy mozdulattal megnyomta az adás gombját. Érezte, hogy sikerült. Bízott benne, hamarosan keresik, mert késik, és akkor meghallják, amit beszélnek. - Indítson! - hangzott a parancsoló hang.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | 07 Magazin Kiskönyvtár |
|---|---|
| Kiadó: | Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat |
| Kiadás éve: | 1988 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szikra Lapnyomda |
| Borítótervezők: | Sz. Bodnár Éva |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 144 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről