A cár országa a nagy háboruban I-III.

Délelőtt tiz órakor hagyom el Szentpétervárt az Admiralitás hajóján, hogy Peterhofba menjek. Szaszanov, a külügyminiszer, Izvolszkij, a franciaországi orosz nagykövet és katonai attasém, de Laguiche tábornok kísérnek. A cár bennünket villásreggelire hívott a hajójára, mielőtt kimennénk Kronstadtba a Köztársaság elnöke elé. A nagykövetség személyzete, az orosz miniszterek és udvari méltóságok, vonaton mennek egyenesen Peterhofba. Az idő borus. A lapos folyópartok között hajónk nagy sebességgel siklik a Finn-öböl felé. A nyílt tenger felől a hűvös szél hirtelen kemény záport zudit ránk. De épp-ily hirtelen kibukkan a nap és újra kisüt. Az égen itt is, ott is napsugarakkal áttört gyöngyszürke felhők úsznak, mint megannyi arannyal átszőtt selyemkendő. És a tiszta napfényben a Néva torkolata kitárja a végtelenbe vesző selymes, lomha, zöld vizét, amely Velence lagunáit juttatja eszembe. Féltizenkettőkor megállunk a kis peerhofi kikötőben, ahol a cár kedvelt hajója, az Alexandria, indulásra készen áll. Csaknem egyidejűleg feltűnik II. Miklós tengernagyi egyenruhája a beszállóhidnál. Átmegyünk az Alexandriá-ra. Azonnal felszolgálják a villásreggelit. A France megérkezéséig még legalább egy és háromnegyed óránk van. De a cár szereti elnyújtani az étkezéseket: az egyes fogások között hosszú szünetet tart, miközben beszélget és cigarettázik. Én a jobboldalán ülök, Szaszanov a balján, Frederiks gróf, a személye körüli miniszter, szemben. Némi általánosságok után a cár kifejezi előtte örömét, hogy fogadhatja a Köztársaság elnökét: - Komoly megbeszélni valóink lesznek - mondja - Biztosra veszem, hogy mindenben meg fogunk egyezni...

Mutass kevesebbet