
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
32
hűségpont
Hogy működik az alku?
Olaszországi utazásaim során egy kéziratot juttattak el hozzám, amelyet a római Cenci-palota irattárából másoltak le. Ez részletesen beszámol azokról a borzalmakról, amelyek a város egyik legnemesebb és leggazdagabb családjának kihalásával végződtek VIII. Kelemen pápasága idején, 1599-ben. A történet arról szól, hogy egy öregemberben kicsapongó és gonosz élet után végül engesztelhetetlen gyűlölet vert gyökeret gyermekei iránt;; ez egyik lányával szemben vérfertőző szenvedély formájában jelentkezett, a kegyetlenség és erőszak összes súlyosbító körülményével. E lány, miután sokáig és eredménytelenül igyekezett menekülni attól, amit mind teste, mind lelke állandó megfertőzésének tekintett, végül is összeesküvést szőtt nevelőanyjával és bátyjával zsarnokuk megölésére. E fiatal teremtés, akit erre az iszonyú tettre még borzalmasabb indíték ösztönzött, nyilvánvalóan páratlanul gyengéd és szeretetre méltó lény volt, arra született, hogy tündököljön, és hogy csodálják, s így természetétől a körülmények és a közfelfogás kényszerűsége erőszakosan térítette el. A tettet hamar leleplezték, és noha igen magas állású római személyiségek a legbuzgóbban könyörögtek a pápának kegyelemért, a bűnösöket kivégezték. Az öreg ember élete során a legszörnyűbb és elmondhatatlan fajtájú főbenjáró bűnök elkövetése után százezer koronáért ismételten kegyelmet vásárolt magának a pápától; áldozatai halálát ezért aligha lehet az igazságszeretet számlájára írni. A pápa azonkívül, hogy szigorúságot akart mutatni, valószínűleg úgy érezte, gróf Cenci gyilkosa - akárki legyen is az - kincstárát biztos ás bőséges jövedelemforrástól fosztotta meg. Ilyen történet, ha úgy monják el, hogy szemléletessé váljon az olvasó előtt a hajdani szereplők minden érzése, reményeik és félelmeik, bizakodásuk és kétségeik, különféle érdekeik, szenvedélyeik és nézeteik, amint egymásra és egymással együttesen hatnak, és mégis mind ugyanazért a borzalmas célért szövetkezik - fénysugárként világítaná meg az emberi szív néhány legsötétebb és legtitkosabb barlangját.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632070941 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Helikon |
| Kiadás éve: | 1979 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 4650 |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 103 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Dráma, Drámaantológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről