A ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziumának története

"Az emlékezet tartja össze a világot", hallottuk nem egyszer a Ciszterci Rend budai Szent Imre Gimnáziuma igazgatójától, akit 1948 júniusában üldöztek ki rendtársaival együtt az Alma Máterből, ami nekünk az "Elveszett Paradicsom" egy visszaszerzett kis zuga volt: ifjúságunk Boldogságszigete. A jelen összeállítás - ha úgy tetszik - afféle családi emlékezés. Emlékezés régiekről, hogy az eljövendők ne felejtsék: vannak örök értékek és mértékek, amelyek szerint élni érdemes! - Azon a napon, a mi Paradicsomkertünkből való kiűzetésünk napján sem változott, és az Isten által megőrzött bibliás "maradék" szívében ma is ugyanúgy tovább él Szent Bernát fiainak pedagógiai hitvallása. Ennek a pedagógiának magva a Summa debetur pueris reverentia, azaz: a gyermekek iránt a legnagyobb tisztelettel tartozunk, hiszen ők Isten legbecsesebb ajándékai és legcsodálatosabb lehetőségei számunkra. A magot életfává növesztő életnedv pedig az a felelősség, amelyet Szent Bernát szavaival így vallunk mindenkor: "Ha drága kristály edényben Szent Fiának a kereszten kiömlő véréből a legdrágább cseppeket bízta volna rám az Isten, vajon nagyobb lenne-e a felelősségem, mint hogy most ezeken a vércseppeken megváltott emberlelkeket bízta rám az én mennyei Atyám." Lényeges dolog, hogy a nevelő és a növendék egyformán a mennyei Atya gyermeke. Tehát egy nagy családban az idősebb és a fiatalabb testvér áll egymás mellett, nem pedig valamiféle katonai, rendőre vagy társadalmi ranglétra. Nincs önkényesség és kiszolgáltatottság. A természetes fegyelem itt a kölcsönös tiszteleten alapuló "Szent rend". (Ilyen értelemben "hierarchikus".) Itt nem szégyen sírni, és nem szégyen nevetni - együtt! Mindenki természetesnek tartja, hogy ellenőrzött követelmény nélkül nincs nevelés, nemesedés, amely a tisztelettel párosulva a lélek szabadságára emel. És mindenki törekszik arra, amit egyik igazgatónk ajkáról idézett egy ciszterci diák: Sohasem fogok belefáradni a megbocsátásba! Ezt a meleg családi atmoszférát érezzük, amikor emlékezünk, és a zsoltáros szavaival valljuk: "Ó Jeruzsálem, amikor rólad elfeledkezem, száradjon el a jobbkezem...S ha Jeruzsálemet minden örömem közt legcsúcsra nem teszem!"

Mutass kevesebbet