
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
54
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Barrytown-trilógia állandó szereplői, a Rabbitte-család tagjai közül ebben a regényben ifjabb Jimmy Rabbitte-tel ismerkedhetünk meg egészen közelről, aki a rockzene megszállottja: nemcsak azt tudja, hogy melyik együttes a menő, hanem azt is, hogy melyik lesz a menő fél év múlva, sőt valóságos esztétaként elmélkedik a rockzenéről, amely buzgón hangoztatott véleménye szerint mindig a szexről szól (meg esetleg a forradalomról). Jimmy hozza létre a haverjaival és egy jó negyvenéves, Amerikából hazatelepült stúdiózenész fazonnal együtt A Commitments együttest, és beszerveznek egy háromtagú női vokált is. A haverok többsége ugyan a kottát sem nagyon ismeri, Joey "Ajak" Fagan viszont nemcsak ragyogó szaxofonos (aki Amerikában saját bevallása szerint a legnagyobbakkal játszott együtt, James Brownnal, Otis Reddinggel, Stevie Wonderrel és még több tucatnyi sztárral), hanem akkora lelke is van a zenéhez, hogy az az egész együttesnek elég. Joey isteni küldetésének tekinti, hogy szülőhazájában meghonosítsa a soul zenét, s irányításával a tagok buzgón látnak neki hangszerük megszelídítésének, a vokált alkotó csajok meghódításának - bár azok inkább az öreg Joeyt tüntetik ki kegyeikkel - és a világraszóló siker tervezgetésének . A kínkeserves próbák és kisebb-nagyobb, főként a csajok körül forgó perpatvarok után lassanként beindul az együttes karrierje, az ír ízekkel kevert hamisítatlan soult remekül fogadja a dublini kocsmák közönsége, sőt már egy lemezszerződés lehetősége is felcsillan...
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630771608 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 187 |
| Fordítók: | M. Nagy Miklós |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről