A csend tornyai

1942-ben ​Indiában, amely akkor brit-indiai tartományok és kisebb-nagyobb fejedelemségek föderációja volt, a Nemzeti Kongresszus a britekkel szemben polgári engedetlenségi kampányt hirdetett, megtagadván a hadban álló Nagy-Britannia katonai támogatását is. A brit törvényhozó és végrehajtó hatalom letartóztatta a Kongresszus vezetőit, megkísérelte elfojtani a tömegmozgalmat, nem sokkal a második világháború után, 1947-ben azonban már gyarmati csapatainak visszavonására kényszerült, s bekövetkezett az ország kettéosztása: megalakították India és Pakisztán domíniumokat. E két évszám kijelölte időkeretben játszódik Paul Scott (1920-1978) regényfolyama, a belőle készült tévésorozat nyomán inkább A korona ékköve címen ismert Rádzs-négyes. Az író, aki a háború alatt maga is Indiában szolgált a hadseregben, hatalmas tablón jeleníti meg az indiai brit uralom végnapjait: a zavargásoktól, politikai, faji és vallási ellentétektől, erőszaktól és testvérgyilkos indulatoktól komor történelmi háttér előtt lenyűgöző emberi színjátékot rendez, amelyben hol fő-, hol mellékszereplőként tűnik fel számtalan emlékezetes figura – a fiatal angol nő, Daphne Manners, a Bibighar-kerti támadás szenvedő alanya; Daphne indiai szerelmese, a hazájában hontalan Hari Kumar, akit többedmagával a lány elleni nemi erőszakkal vádolnak, de politikai okra hivatkozva börtönöznek be, a valódi ok azonban egészen más; Rónáid Merrick, a kerületi rendőrfőnök, majd katona, majd ismét rendőr, aki a legtöbbet tudja az ügyről, s végül borzalmas sorsra jut; Miss Crane és Miss Batchelor, a missziós tanítónők, akiknek India a végzetük; a két Layton lány, Susan és Sarah, meg a család többi tagja, akik egy jellegzetes életforma megtestesítői; az orosz emigráns Bronowsky gróf, akit különös életútja a mirati naváb udvartartásába vezet; Moham-med Ali Kasim, a britbarát muzulmán politikus, akit a britek csuknak börtönbe, és fiai, Sayed és Ahmed, áldozatok mindketten; és még sokan mások. S ahogy a négy önálló kötetben az olykor ismétlődő – de másként, mert mindig más szempontból előadott – epizódokból, a beszélgetésekből, emlékiratokból, levelekből és elmélkedésekből mind több szükségszerű vagy éppen véletlen összefüggésre derül fény, egyre részletesebbé és bonyolultabbá, ugyanakkor mindinkább áttekinthetővé válik az összkép, s megelevenednek a helyszínek és tájak is, India az olvasó számára valóságossá testesül, majd pedig jelképpé lényegül át: olyan teljességgé, amelyhez egy emberi közösség az adott időben – de máig ható módon – önmagát: eszméit, hitét és erkölcseit mérte.

Mutass kevesebbet