A csillagok árulása

A ​regény főhőse az ifjúkor messziségéből idéz vissza egy nagy szerelem igézetében átélt évszakot. Az emlékanyag, mely a dunántúli falvak és uradalmak felszabadulás előtti életéből való, ígéretesen sokrétű, és színjátó. Megindító, halk líra és hétköznapjian vaskos realitás, elcsillanó öröm és szívszorongató fájdalom, tiszta szerelem és kacér romlottság, megalázó robot sa a lélegzetvétel józan mámora: mindez csak jelentéktelen hányada azoknak a szabályozó ellentéteknek, melyek az életanyag jellegét meghatározzák, s a regény világát életszerűen gazdaggá teszik. Takács Imre a valóságot a maga bonyolultságában igyekszik láttatni. Túl a nyomor, a kiszolgáltottság, a testi-lelki megtörettetés művészi ábrázolásán, megmutatja azt is, hogy az életnek – különösen a fiatalok életének – a legnyomorúságosabb körülmények között is van szépsége és költőisége. Az ünnepnapok szerény örömeiről, a fiatalság testet-lelket fűtő izgalmairól, a szerelmesek törékeny boldogságáról éppúgy ír, mint a summások megalázó sorságról, a másnak végzett munka kegyetlen iramáról, az ösztönökbe idegződött szolgaalázatról és sok egyébről, ami beletartozik a nyomor természetrajzába. A csillagok árulása elsősorban egy szerelem boldog kezdetének és fájdalmas elmúlásának a története, de az olvasó megismerheti belőle a valóság teljesebb arcát is.

Mutass kevesebbet