A csillagok világa

Szerző annyit mesélt már különféle gyermekeknek bonyodalmas élete során, hogy úgy érezte, ideje írnia egy mesekönyvet, ekként hasznosítva háromszoros atyai élményeit és tapasztalásait. Azonban a saját kis meséit a keze - az agytolla - akként alakította, hogy inkább regény lett belőlük. Amidőn csorogni kezd szív és lélek tintája, mi mást tehetnők, érdemes követnünk a gondolatok önmozgó áramlását, jól járunk, ha engedjük, hogy arra törjenek maguknak medret, amerre akarnak. Ilyen alapon készült meseregény helyett az e könyvben olvasható mesés regény. Mondhatnánk A csillagok világá-t családregénynek is, mert bár kevéssé hasonlít e műfaj klasszikusaira, egy család különös világába kerül az olvasó, ennek minden előnyével és hátrányával, fájdalmával és izgalmával. Akinek jobb családja van, mint ez, méltán lehet büszke magára, akinek rosszabb, ne szomorkodjék, a családi boldogság vagy boldogtalanság - akár a földi élet - mindig átmenet csupán, bármivel kábítson bennünket a szépirodalom és más tanok termése. Ha sírunk, örvendezhetünk, hiszen akkor hamarosan nevetni fogunk. Igazán praktikus kis csupor, mármint kötet, tekintettel arra, hogy a regény hivatkozik - támaszkodik, utal - a világirodalom legszebb (azaz a szerző által annak érzett) meséire és történeteire. E két szó többé-kevésbé amúgy is rokonértelmű. Odüsszeusz, Don Quijote, Gulliver és Robinson jól megfér a tücsökkel és a hangyával, a kis herceggel, dr. Doolittle-lel, Nils Holgerssonnal és más régi kedves ismerőseinkkel. A szerző gyerekes makacssággal vallja, hogy az olvasás, illetve a történetfabrikálás és -hallgatás még családi bajokra is lehet jobbféle orvosság, mint a lélektan fortélyai vagy pirulái. Aki nem hiszi, járjon utána.

Mutass kevesebbet