A csoda és a természettudomány

Bevezetés részlet: Descartes óta csodálatos lázadás s forradalom jellemzi az egész bölcseletet. Az általa megindított új bölcseleti fölfogás, az atomizmus stb., nemcsak a régi bölcseletnek tételeit támadta meg, melyekkel a testek összetételét magyarázta, hanem az egész természetről új képet adott. A cél, a szellemnek irányító ereje, a lelki hatalmak lassan kiszorultak a természet nagy tárházából. Az egyszerű atomok magyaráznak meg minden alakulást. Szigorú és áttörhetetlen törvények szerint csoportosulnak s ezért a szellemnek nincsen semmi befolyása a menetre s természeti alakulásra. Ezen új természettudományi s bölcseleti magyarázat, mely a természetnek ilyen önállóságot s merev hatalmat adott, szükségképen összeütközésbe jött az addigi bölcselettel. Az mindig védte a formának alakító erejét az anyag fölött, a szellemnek irányító fölényét az események fölött. Ő is egységet keresett, de nem az érces természettörvények megmásíthatatlan fogásában találta azt, hanem az anyagi és szellemi tényezők illő összhangjában. A szellem irányított, az anyag alakult s így megvolt az egység. A régi bölcselet megmaradt saját tárgyánál: a világnál s annak a természetes ész által fölkutatható végső okainál s a természetfölötti rend ellen nem hadakozott. Sőt tekintettel volt a vallásra s annak természetfölötti elemeire s nem akart ezekkel összeütközésbe jönni a «csodával», mely épen ezen áttörhetetlenséget tagadja s semmisíti meg.

Mutass kevesebbet