telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Dr. Czeizel Endre

A Czeizel ügy - Pályám tükrében

Dr. Czeizel Endre - A Czeizel ügy - Pályám tükrében, null 2004 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 710 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A SZERZŐ ÍGY JELLEMZI KÖNYVÉT: Nem szeretem ezt a művemet. Pedig amikor könyvet írok, viszonyunk az apa és a fiú kapcsolatához hasonlítható. A megfogant ötlet "kihordását" gondosan előkészítem és még a gépelés "vajúdását" is kedvelem, mivel fontosnak tartom tapasztalataim és üzeneteim közzétételét. Természetesen büszke is szeretnék lenni "fiamra" - szellemi produktumomra. E könyvem életem hét és fél éves kálváriáját mutatja be, amit jobb lenne elfelejteni. Mégis erre képtelen vagyok. Talán lelki megpróbáltatásom "kibeszélése" segítheti öngyógyításom. Fontosabb ennél e rémtörténet hiteles ábrázolása, hiszen még most is oly korban élünk, amikor emberek élvezetet találnak mások tönkretételében. Ugyanakkor sokan álltak, sőt kiálltak mellettem - könyvemet elsősorban nekik ajánlom, köszönettel. De még a velem rokonszenvezők körében is érzékeltem, igazából nem is fogták fel, hogy mi történt. A végig soha nem mondható magyarázkodásaim és az engem likvidálni akarók rágalmai között nehéz volt eligazodni. Úgy érzem, hogy ez az orvosi elsősegélyként induló, majd bűnüggyé fajult história csakis személyiségem és pályafutásom tükrében, meg ellenségeim indulatainak és motivációiak ismeretében érthető meg. Szeretném tárgyilagosan ábrázolni önmagam és meghurcoltatásom, noha tudom, hogy mindenki szubjektív. Különbözőképpen látjuk és értelmezzük ezért a világot és annak eseményeit, különösen súlyos és személyes sérelmeinket. Éppen emiatt igyekeztem mondanivalómat dokumentumokra alapozni. A lektorokon túl számos ismerősömet is megkértem a kézirat elolvasására és véleményezésére. Hálás vagyok tanácsaikért és önzetlen segítségükért. Kálváriám végén elmaradt a megfeszíttetés, de azért sikerült a magyar egészségügy érdekében végzett életművem befejezését megakadályozni, nevemet besározni, lelkileg megsebezni, bár meg nem törni. Büszke vagyok arra, hogy a nyílt örökbeadást népszerűsítő orvosi elsősegély programunknak köszönhetően hetven - közöttük 31 roma - magzat-újszülött, és talán néhány terhes anya életét sikerült megmentenünk.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789638633675
Kiadó:Galenus Kiadó
Kiadás éve:2004
Terjedelem:308 oldal
Súly:

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Dr. Czeizel Endre

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Dr. Czeizel Endre további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - A magyar festőművész-géniuszok sorsa
A magyar festőművész-géniuszok sorsa

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2009

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - A magyar festőművész-géniuszok sorsa
A magyar festőművész-géniuszok sorsa

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2009

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - Festők - gének - szégyenek
Festők - gének - szégyenek

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2007

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - Zeneszerzők - Gének - Csodák
Zeneszerzők - Gének - Csodák

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2014

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - A magyar festőművész-géniuszok sorsa
A magyar festőművész-géniuszok sorsa

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2009

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - Festők - gének - szégyenek
Festők - gének - szégyenek

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2007

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - Zeneszerzők - Gének - Csodák
Zeneszerzők - Gének - Csodák

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2014

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dr. Czeizel Endre - A magyar költőgéniuszok sorsa
A magyar költőgéniuszok sorsa

Dr. Czeizel Endre

Kiadás éve: 2012

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu