A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és az 1956-os forradalmi események

Ebben az esztendőben, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján számos kiadvány, dokumentumkötet, visszaemlékezés lát napvilágot. Szükséges is, hogy ez így legyen, mert a szabadságért, a tisztességért, a hazaszeretet megélésének lehetőségéért küzdők, a hazugság nélküli, emberhez méltó életért harcolók emlékét őriznünk kell, és tovább kell vinnünk. A kötet, amelyet most az olvasó a kezében tart, a történelemnek egy kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb, annál személyesebb arcát mutatja meg nekünk, az emberi arcát. Mert minél hétköznapibb, minél ismerősebb, minél személyesebb egy helyzet, annál inkább át tudjuk érezni a meghozott döntések súlyát, az ország történelmét tekintve apró töredéknek tűnő, de az egyes emberek, az érintett családok számára az egész életet érintő döntések súlyos felelősségét. Harcolni kell az idegen megszálló hatalom ellen? Igen, hát persze! Küzdeni kell a belső politikai elnyomás ellen, a szabad életért? Igen, hát persze! Ilyen távlatokból szemlélve ez nem kérdés. De engedjem-e a 15-16 éves gyermekemet továbbra is a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába járni, amikor az elnyomó hatalom ezt rossz szemmel nézi? Es egyáltalán el merjem-e engedni 1956 novemberében az újra meginduló tanítás miatt Szatmárból, Szabolcsból, Budapestről, a Dunántúlról Debrecenbe, az ország egyetlen megmaradt református gimnáziumába, lehetetlen közlekedési viszonyok között, amikor nem tudni, mi lesz holnap? Mennyivel más így a kérdés. Egészen más, s közben mégis ugyanaz. Ugyanannak a - most már mondhatjuk - nemes, ritka történelmi pillanatnak a két különböző, de mindig együtt létező arca.

Mutass kevesebbet