A Duna költői

Bp. 1944, Hungária. 186 l., 4 t. (képek). Kiadói, színes, illusztrált kartonkötésben. Ezt a könyvet 1943 húsvétján Pozsonyban gróf Esterházy Jánosnak, a szlovákiai Magyar Párt elnökének irodalmi díjával tüntették ki. A Duna a magyar lélek legnagyobb kifejezője. Szabályozza és megméri életünket, mint egy óriás hőmérő. Utainkat igazítja és vezérli. Tájainkat szervezi. Közlekedésünket és társadalmi életünket, településeinket összeállítja és csoportosítja. Szeszélye sujt és felemel. Értelemhez juttatja városainkat, beleavatkozik messzi északi és keleti vidékek életébe. Sikert és reményt visz a szegény favágó otthonába és a pénzváltók palotáiba. Nagy varázsló a Duna. Kölcsönösen hat mindnyájunkra. Titkon és nyilvánosan vele élünk, mint egy életosztó szeretővel. Neve címerünk és előnevünk, zászlónk és jelszónk, emlékünk és reményünk. Minduntalan átvonul életünkön, mint egy termékeny gondolat s a jövő lehetősége. Veszélyek idején a fejünk felett izzik és nyugtalanítja lelkiismeretünket. Jósorsban elandalít és felejtet szépen, mint egy édes muzsikaszó. Szeretjük mi a Dunát nagyon. Mindnyájan emlékszünk arra a percre, amikor először pillantottuk meg a folyót. Az élet döntő látomásai ilyenek. A nagyság és erő, élet és álom, biztonság és hagyomány érzelmei fogták meg szívünket. Vizének tükrén felcsillant egyéni sorsunk s nemzetünk sorsa is erősen. A táj néha világnézet. Egy életre döntő hatással van a gyermekkori táj. Az első természeti kép alakítja ki alapszemléletünket, képzeletünk állandó színpadát. Akkor jő létre a tájszemlélet, amikor kialakul az emberben az egyéniség.

Mutass kevesebbet