A fejedelem I-II.

Részlet a könyvből: „Mintha sas volna fejek felett" - mondották az erdélyi urak Csáky Istvánról, mikor kedvese, Brandenburgi Katalin, Bethlen Gábor özvegye megtette tokaji és munkácsi uradalmainak gondviselőjévé, felsőmagyarországi várainak kapitányává. A sasok, akik e keletmagyar őrhelyekben, a Habsburg-uralomnak alávetett és az önálló Erdélyt kialakító magyarság e határváraiban fészket vetettek, mindig készen voltak arra, hogy magukhoz ragadják a „kis magyar haza földjét és ha egyszer megragadták, igen nehezen eresztették ki karmaik közül. Brandenburgi Katalin támaszt kereső gyámoltalanságában, megfontolatlanul örökbe fogadta az ifjabb éveiben törökverő hős, később habozó és tehetetlen fejedelem, de mindig, ifjan és öregen okos vagyonszerző s birtokgyarapító Rákóczi Zsigmond fiát, Rákóczi Györgyöt. Brandenburgi Katalin, mikor kicsúszott lába alól az ingatag erdélyi talaj, Csáky Istvánnal magyarországi uradalmaiba, az erdélyi fejek feletti sasfészkekbe akart visszavonulni, hogyha az űzött erdélyi vad kimerül és letörik a hajszában, lecsapjon onnét és ismét érvényesítse jogait. De várnagya, aki Rákóczi György hűségére esküdött fel, nem engedte be saját váraiba. Rákóczi György nemcsak Katalin ingatlanait tekintette a magáénak, hanem felmérhetetlen ingóságait, kincseit, a hatalmas Bethlen vagyon magvát sem hajlandó kiadni a karmai közül. Brandenburgi Katalin mindenéből kifosztva távozott Munkács alól.

Mutass kevesebbet