A Fekete-Körös völgyi magyarság

Györffy István fiatal gimnazista kora óta szenvedélyesen utazta-járta be Magyarország tájait. Ez a barangolás akkor öltött céltudatos formát, amikor a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának a gyakornoka lett (1906.) Az osztály legjelentősebb egyénisége Bátky Zsigmond volt, akinek 1906-ban jelent meg Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére című alapvető kézikönyve. Bátky munkatársaival felmérve a múzeum anyagát és hiányait, célul tűzte a terra incogniták, a néprajzi szempontból ismeretlen vidékek felkutatását, néprajzi anyagának fényképezését és begyűjtését. Ebben a hézagpótló munkában vállalt oroszlánrészt Györffy István. 1910 kora őszén az Ipoly vidék és Hont megye néprajzi anyagát gyűjtötte be egy kiállítás számára. Már Ipolyságról szeptember 9-én menyasszonyának írt lapján jelzi: "október 6. után... vagy két hónapig Bihar megyében fogok gyűjteni". A célt, a Fekete-Körös völgyében etnikai elzártságban élő magyarság felkutatását ezúttal még csak futólagosan sikerült megvalósítania. E kutatás hozta Györffyt közelebbi kapcsolatba Viski Károllyal, aki Nagyszalontán volt gimnáziumi tanár. Györffy egykori kolozsvári egyetemi hallgató "komájától", Viski Jenőtől értesült, hogy Károly Szalontán tanít, s levelezni kezdett vele. 1910. szeptember 27-én Viski írja Szalontáról: "Mikor jön a mi országunkban? S melyik részébe? Jártak-e már Belényes vidékén? Tenke, Jánosfalva? Elrejtett, gazdag zugoknak mondják ezt a helyet." Györffy október 28-án Viskihez írt lapján tudatja, hogy az évben hosszabb bihari gyűjtőútra már nem megy, de "alapos levéltári előtanulmányokat végzett."

Mutass kevesebbet