Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A feladat

A feladat - Zsoldos Péter - Régikönyvek
(2 vélemény)

Egy távoli naprendszer Föld-típusú bolygóján az oda küldött kutatóűrhajó egyik reaktora "megszalad". A hat tagú legénységből négy azonnal elpusztul, a két túlélő közül az egyiknek órái, a másiknak legfeljebb napjai vannak hátra. Az űrhajó haldokló orvos-biológusának, Gillnek, olyan ötlete támad, melynek lehetőségében az első pillanatokban ő maga sem hisz. Azután mégis, léete utolsó percéig megszállottként dolgozik, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amelyet maga elé tűzött. Így kezdődik a történet, melyben végigkísérhetjük, sikerült-e teljesíteni, és ha igen, hogyan és kiknek Gill elképzelését? Az emberi fizikai létét túlélő akarat kegyetlen drámája ez a regény, izgalmas fordulatai a felvállalt feladat erkölcsi kérdéseire is választ keres. Zsoldos Péternek ez a regénye a két hazai kiadás mellett orosz, német, lengyel, bolgár és svéd nyelven jelent meg eddig.

Borító tervezők:
Korga György
Kiadó:
Szerző kiadása
Kiadás éve:
1987
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Harmadik kiadás
Nyomda:
Alföldi Nyomda
ISBN:
9635004834
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
235 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 18.00cm
Súly:
0.30kg
Kategória:

Zsoldos Péter

1930 - 1997
Zsoldos Péter (Szentes, 1930. április 20. – Budapest, 1997. szeptember 26.) magyar sci-fi író.

Zsoldos Péter  további könyvei

30%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1983
Antikvár könyv
1 600 Ft 1 120 Ft
akár 30%
Hűségpont:
 
30%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • 2022. 07. 13. 19:20

    Kutató űrhajót indítanak a távoli naprendszerre,ami meghibásodik és lezuhan egy földhöz hasonló bolygón...Ketten túlélik,de nekik is megvannak számolva a perceik, napjaik. Az óra ketyeg,a kaszás már nagyon türelmetlen,a két férfi kidolgozza a tökéletes tervet...Ki hozza haza az űrhajósok halála után balesetet szenvedett csillaghajót?..A könyv végén fény derül a galaktikus,fantasztikus igazságra!!!Olvass a jövőbe!!Rendeld meg kedvenc sci-fi könyvedet a nyári akcióban!Házhoz szállítás csak a naprendszeren belül lehetséges!!!

  • (2017Metropolis Media Group Kft.) 2021. 09. 04. 12:53

    Egy igazi régivágású sci-fi. A nyelvezete emlékeztetett Asimov szikár, lírai elemektől mentes stílusára. Bár a könyv 1970-ben íródott, de hála az égnek, nyoma sincs benne semmilyen szocialista propagandának, amit azért a kor több ilyetén műve sajnos nem modhat el magáról.